DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Glattfelder Béla államtitkár út a délelőtt folyamán nagyon helyesen jegyezte meg, hogy amikor az M5-ösnek az építése leállt, akkortól a dél-alföldi régió fejlődése is megállt. Sajnos mi, a régióban lakók ezt nagyon megérezzük. Sajnos, nemcsak az a baj, hogy az M5-ös nem épült meg Szegedig, hanem az is baj, hogy ez a rövidebb szakasz a hétköznapi ember számára szinte elviselhetetlenül drága.

Természetesen én a mostani hozzászólásomban a dél-alföldi autósztráda-építésnek a szükségességére szeretném néhány gondolatban fölhívni a figyelmet. Kezdve ott, hogy az 1990-es évek változásai, az Unió bővítésének lehetősége szükségessé tették, hogy az egész Európára kiterjedő, átfogó közlekedési koncepciót és infrastruktúra-politikát dolgozzanak ki. Ennek részeként jött létre a harmadik összeurópai közlekedési konferencia, és az Unióhoz társult országok közlekedési miniszterei jóváhagyták az európai integrációt segítő közlekedési folyosókat. Magyarország különleges geopolitikai helyzete miatt a 4-es, 5-ös, 5/B, 5/C, 7-es és a 10/A folyosók által érintett. Ezek a folyosók haladnak át országunkon.

(13.00)

Szeged térsége a 4-es és a 10/A folyosók, Makó térsége a 4-es folyosó által érintett. 1997-98-ban megindult az M43-as autópálya nyomvonalán az autópályává fejleszthető főút engedélyezési tervének készítése több szakaszban. Az M43-as autópálya Szeged-Makó közötti nyomvonala jól illeszkedik a nemzetközi tranzitforgalmi irányokhoz, a 43-as számú főút szegedi átkelési szakaszairól az M43-as kiépítése révén a nemzetközi és tranzitforgalom mintegy 50 százalékban csökkenhet, míg Makó területén 100 százalékban. A nagylaki határon évente mintegy 260 ezer kamion megy át, amelyek természetesen végigmennek városomon, Makón, és nagy százalékban végigmennek Szegeden is.

Az elmúlt években a kormány meghozta a tízéves autópálya-fejlesztési programját, ebben a fenti autópálya nyomvonalának a félpályás kiépítése is szerepel. A megvalósítás ütemezésére csak megközelítő határidő került megjelölésre. Eszerint 2003-ig meg kell kezdeni az építést. Az M43-as Romániába átvezető szakaszán a nagylaki határátkelőhely jelentős Phare-pénzekkel elkészült, és ennek következtében megfelel az uniós és a schengeni határelőírásoknak is, tehát ez is indokolja azt, hogy ezt a térséget fejlesszük. Tekintettel arra, hogy térségünkben jelenleg folyik a különböző szintű területi tervek készítése, a fejlesztési programok készítésének egyik kiemelt fontossággal bíró területe az autósztrádák tervezése, és majdani elkészültének a számbavétele.

A dél-alföldi régió, elfogadott területfejlesztési koncepcióját, stratégiai programját követően a napokban hagyta jóvá az operatív programok egyeztetési változatát. Ezek közül kiemelt helyen szerepel a régió operatív közlekedési fejlesztési programja, valamint a közeljövőben várhatóan elfogadásra kerül a Phare-2000 program is. Ezek az előkészítő anyagok már az uniós elvek szerint készítik elő a térség fejlesztési programját. Ismereteim szerint a kormány a brüsszeli bizottsághoz benyújtotta az ISPA előcsatlakozási forrásból támogatandó országos közútfejlesztések jegyzékét.

A fentebb említett programok alkalmasak lehetnek kedvező esetben egy forráskoordináció kialakítására, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy az M43-as autópálya nyomvonalán az autópályává fejleszthető főút megvalósítása mielőbb megkezdődhessen, akár még 2003 előtt is. Mindenféleképpen meg kell keresni az európai uniós forrásokat, és össze kell hangolni a decentralizáció keretében megjelenő regionális és egyéb térségi források igénybevételével, amelyekkel a beruházás megindítható és esetleg gyorsítható.

Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy térségünkben, Dél- Alföldön, Csongrád megyében, Szegeden és szűkebb pátriámban, Makón az elmúlt évtizedekben semmilyen gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztés, semmilyen egyéb jelentős közúti fejlesztés nem történt, sőt, a közlekedési lehetőségeink a vasúti szakaszok helyzetének a romlásával még tovább romlottak. A keddi napon volt szerencsém interpellálni a fenti útszakasz ügyében, és akkor is és most is el kell mondanom, hogy az M43-as építésének megkezdése nem függ attól, hogy az M5-ös véglegesen kiépítésre kerül, mikorra fog elkészülni a Kiskunfélegyháza-Szeged közötti szakasz.

Véleményem szerint akár egy időben is el lehet kezdeni az M5-ös Kiskunfélegyháza-Szeged, a Szeged-röszkei határ, valamint az M43-as fentebb említett szakaszának építését, és így tulajdonképpen egy időben készülhetne el mindhárom autópályaszakasz; tehát az Y-nak mindhárom szárát egyszerre lehetne építeni. E folyamatban Szeged is érdekelt, ugyanis az M5-ös megoldaná a Szeged és Budapest közötti közlekedést. Ugyanakkor a Szeged-Röszke közötti szakasz, valamint az M43-as szakasza a jelenleg még Szegeden keresztülmenő jelentős átmenő forgalmat vezetné le; tehát véleményem szerint a dél-alföldi térségnek mindenféleképpen előnyére válna.

A 4-es folyosó az egyik legfontosabb összeköttetés lehetne Nyugat-Európa, valamint a Közel-Kelet között, a Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégió tengelyében az egyik legfontosabb útvonal lehetne. Ugyanakkor nem elhanyagolható szűkebb pátriámra, választókerületemre kifejtett, fejlődést indukáló hatása sem. Felgyorsíthatná az ipartelepítést, ezáltal a már szinte tragikus méretű munkanélküliség csökkenne. Nem elhanyagolható az sem, hogy térségem mezőgazdasági jellegéből adódóan a mezőgazdasági termékek, termények értékesítési lehetősége javulna, ugyanis jellemző még manapság is, hogy a termékek egy részét csak a budapesti nagybani piacon lehet értékesíteni, és a gyorsan romló, szállításra igényes áruknak a hosszú ideig való utaztatása nem egy szerencsés dolog.

Remélem, hogy a sztrádaépítés fokozódni fog, függetlenül ettől a politikai vitanaptól. Igyekeztem a céljainkat megjelölni a régióban, Szegeden és szűkebb pátriámban. Természetesen a választópolgáraim - és azt hiszem, pártállástól függetlenül minden egyes választópolgár - mindezt egy elérhető díjtétellel szándékoznának igénybe venni, vagy a teljesen díjmentes autósztráda szakasz lenne az igazi megoldás.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu