DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Ellenvélemény is van!) "Nemcsak üldöztem a keresztényeket, hanem arra kényszerítettem őket, hogy önmaguk ellen valljanak, és a bíróság előtt követeltem kivégzésüket." - mondotta egy ember, aki korábbi nevén Saulus volt, később pedig Szent Pál lett belőle. Ha Saulusból nem lesz Szent Pál, akkor nem lett volna egyetemes kereszténység. (Rozgonyi Ernő: És a Péter? - Derültség.) Az ideológusa Szent Pál volt, ezt ön is nagyon jól tudja. Ezt csak úgy mondom, hogy lehet itt a változásokról beszélgetni, ezzel persze nem akarok istenkáromlásba keveredni, és a mostani politikusokat a biblikus személyiségekhez hasonlítani.
Talán még kettőt hozzátennék, mert azért azt nem fogom hagyni, hogy becsületükben sértsenek önök olyan embereket, akik éppen az önökkel szemben lévő oldalon talán néha még többet is tettek a rendszerváltásért, mint néhány nagy hős önök közül. 1989 októberében - és ezt a katonák becsületéért mondom -, azon az éjszakán, amikor megszűnt az állampárt, akkor még Grósz Károly volt hivatalosan a hadsereg főparancsnoka, és akkor azt üzente a Honvédelmi Minisztérium, hogy Németh Miklós, Pozsgay Imre és Nyers Rezső együttes parancsát fogadják el. Tehát meleg helyzet volt ott, és a katonák vállalták azt a helyzetet '88-89-ben, mire aztán '90-ben a szabad választás elkövetkezett. Tehát nagyon sok katona megtette ott a magáét, ezt szeretném csak mondani.
Azt pedig Simicskó úrnak mondom, hogy ha Kosztolányi urat tartják szóvivőnek, én is át fogok állni Fodor Gáborék javaslata oldalára; kezd nekem szimpatikussá válni. (Derültség.) Ha az ellentétes oldalon ilyen szóvivő van, akkor bizony hol az az ív, alá lehet-e még írni, kérdezem, pedig én bizony konzervatív vagyok ebben a tekintetben. Én a sorkatonai szolgálat híve vagyok, legalábbis olyan értelemben, hogy én sem látom azonnali aktuális kérdésnek ennek a bevezetését. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Akkor ne írd alá!) De még néhány hozzászólás, és akkor megváltozik a véleményem. (Derültség.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés