DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a megszólalás lehetőségét, elnök úr. Tulajdonképpen ez a vita, úgy érzem, még sokszor lesz a parlament napirendjén, különböző szeleteit elővéve ennek az egész ügynek.
Ebben a vitában is felmerülnek olyan érvek, amelyekkel egyszerűen nem lehet mit kezdeni: ez a kormány, elmúlt kormány, következő kormány és a többi. Kérdezem: az ég szerelmére, nem akkor kell egy feladatot elvégezni, amikor erre lehetőség van?! Fodor Gábor pontosan ezt vázolta fel nekünk, hogy most erre megvan a lehetőség, ezért kell most lépni. Az most az ország szerencséje vagy pechje, hogy éppen most ez a kormány van, ennek a kormánynak kell ezzel az üggyel most valamit csinálni. A nemzetközi folyamatok olyan mérhetetlen módon begyorsultak, hogy itt minden év késlekedés nagy valószínűséggel csak a költségeket fogja növelni.
A másik pedig: a vitában megint elhangzott ez a bizonyos hazafias nevelés és egyebek. Kérdezem én, mi az a hazafias nevelés, amiből a lakosság fele eleve ki van szorítva - most a hölgyekre gondolok. Mennyi értelme van a hazafias nevelésnek ebben a témakörben?
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés