DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényleg mindig nagy élvezet itt a parlamentben is klasszikusainktól való idézeteket vagy rájuk való hivatkozásokat hallgatni, de én azért azt gondolom, hogy a nagyívű gondolatok mellett volt még egy-két jelenség, amely meghatározta a mai életünket. Széchenyi és Kölcsey például garantáltan nem tudott az Öböl-háborúról, illetve a jugoszláv háborúról, sőt, azt hiszem, még repülőgép sem volt az ő idejükben, tehát azért valóban történt egy pici kis technikai elmozdulás. Az Öböl-háborúban meg a jugoszláv háborúban világosan megismerhettünk egy tételt, nevezetesen azt: a tömeghadseregek arra valók, hogy a földön elpusztítsák őket; erről néhány százezres iráni, iraki, szerb és még nem tudom, hányféle náció tud megemlékezni.
A másik dolog: én igazából ott vagyok egy kicsit bajban, amikor állandóan ezt a három-hat hónapos, viszonylag rövid katonai időt emlegetjük mint egyféle megoldást. Valahol úgy érzem, ez az a három-hat hónap, amit most a hadseregben csinálnak, egy kicsit felesleges a szónak abban az értelmében, hogy azt a két dolgot, amire a mai modern hadseregeknek feltétlenül szükségük van: egyrészt a számítástechnikai és digitális ismereteket, illetve például a NATO-kompatibilitásunk tekintetében az angol nyelvet biztosan nem nagy lendülettel tanítják a mai laktanyákban. Tehát amikor azt mondjuk, hogy a horizonton körülbelül tíz év idő kell ahhoz, hogy ezt a bizonyos váltást meg tudjuk csinálni, én megemlíteném azt, hogy ennél sokkal nagyobb feladatokat is megoldott már Magyarország tíz év alatt, például mondjuk, ha csak a rendszerváltás egészét nézem. Ehhez képest ez az átállás, azt kell mondjam, szinte semmi.
Végezetül arra szeretnék utalni, hogy az Egyesült Államokban a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatnak hovatovább a digitális kockázatot, a hírközlési rendszerek szétzilálásának kockázatát tartják, márpedig ezt egy tömeghadsereg nem fogja tudni megoldani.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
(20.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés