DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, az előbbi felszólalás egy picit elgondolkodásra késztethet sokunkat, hiszen egyben elhangzott egy vélemény 200 ezer ember kinyilvánított akaratáról is. Nem hiszem, hogy ennyi embert lehet csak úgy egy lendülettel felelőtlennek nevezni és hasonló jelzőkkel megáldani. Azt gondolom, azok az emberek, akik ezt aláírták, egy világos akaratot fogalmaztak meg. Ebben az is benne van egy konkrét dátum megjelölésével, hogy az a Fidesz-propaganda, hogy "úgy volt, hogy lesz".
Megértem, hogy a Fidesz és általában a kormány ódzkodik mindenféle kötelezettségvállalástól, sokkal egyszerűbb szándéknyilatkozatokkal operálni. Azt is megértem, hogy a nagy dolgok reformjától is tartózkodnak, hiszen végül is ez a kormány rendkívül tartózkodó a nyugdíjreform, az egészségügyi reform, az oktatási reform, a birtokreform kérdésében, hát miért ne legyen tartózkodó egy ilyen viszonylag világos és gyors haderőreform kérdésében.
Ami azonban leginkább meglepett engem, az az, hogy egy országgyűlési vita zajlik, és szinte meg se várva azt, hogy a vita során milyen érvek hangzanak el és azokra hogyan lehet pozitívan vagy jóindulatúan reagálni, már bejelentést kaptunk arról, hogy holnap hogyan fog a Fidesz-frakció szavazni. Úgy gondolom, ez egy kicsit a parlament lebecsülése is.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés