DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államalapításunk ezredik évfordulója méltán sarkall valamennyiünket megemlékezésre, ünneplésre. A formális vagy kevésbé formális alkalmak, rendezvények mellett, úgy gondolom, az Országgyűlésnek is van még feladata, nem állhatunk meg az emléktörvények vagy a korona ideiglenes befogadásának szintjén.

Szent István szellemisége legalább ezer évre adott muníciót ennek az országnak. Büszkék vagyunk nyelvünk összetartó erejére is, ám törvényeink még mindig nem emelték megfelelő helyre sem a magyart, sem más, nemzeterősítő nyelvünket. Egyebek között ezért is nyújtottam be az alkotmánybővítő indítványomat, hogy a magyar nyelv az ország hivatalos nyelve legyen.

Szent István műve az európai igényű hatalmi apparátus kiépítésén, és az akkori európai közösség igénye szerinti vallás, a kereszténység felvételén túl más, fontos dolgokról is szól; nemcsak hatalomról, de szabadságról is, nemcsak Magyarországról, de Európáról is, nemcsak törvényről és szankciókról, de megbocsátásról is. A Szent István és más kiemelkedő magyar államférfiak által lefektetett elvek, hagyományok letéteményese ma a Magyar Országgyűlés, annak minden tagja, nemétől, vallásától, párthovatartozásától függetlenül.

(0.10)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, adósak vagyunk a magyar társadalom felé néhány igazi, tartalmi gesztussal: ez a megbocsátás, a méltányosság és a nagylelkűség, egyszóval a közkegyelem. Mert a magyar nép, a magyar nemzet azt kívánja, legyen itt is rend - éspedig európai. Az embereknek elegük van a csip-csup ügyekbe belefulladó rendőrségből, ügyészségből, bíróságból és lássuk be, az embertelen színvonalú büntetés-végrehajtásból. Az emberek azt akarják, hogy a rendőr igazi bűnözőket fogjon, és fogja is el a nagy bűntények elkövetőit, az ügyészség, ha kell, gyorsan és hatékonyan képviselje a közvádat, a bíróság elmélyült, világos, igazságos, sőt ésszerű időn belüli ítéleteket hozzon, és a büntetések szigorúak, de emberhez méltóak legyenek.

Tisztelt Országgyűlés! Javaslom: húzzunk egy vonalat és adjunk levegőt magunknak. Ezt a vonalat ezeréves emlékeinken túl megjelöli a tízéves magyar demokrácia, melynek első elnöke hamarosan kitölti tisztségének idejét, második köztársasági elnöke pedig augusztus 4-én lép hivatalába, és előttünk van még augusztus 20-a is, kiváló alkalom a nagylelkűségre, méltányosságra, a megbocsátásra, azaz a közkegyelemre. Tegyük ezt mindazokkal, akik nem követtek el erőszakos cselekményeket, hanem más okokból, például botlásból, gondatlanságból kerültek szembe a törvénnyel; tegyük ezt azokkal és csak azokkal, akikre a közkegyelem jó szívvel kiterjeszthető. Vitassuk meg, van rá idő, de egyvalamit ne tegyünk, ez pedig a semmi. Szent István emléke cselekvésre kötelez, s cselekvés nemcsak törvényalkotás, nemcsak a törvények megtartása, hanem a méltóság kifejezése is.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu