DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A szervezett bűnözés elleni törvény szabályozási stratégiája a közterületen és a nyilvános helyen folyó prostitúció jelensége korlátok közé szorítása, a közterület rendjének fenntartása. A jogalkotó szándékával ellentétes, ha a prostitúcióból különböző személyek vagyonhoz juthatnának, éppen ezért a türelmi zónára vonatkozó szabályok nem érintik a büntető törvénykönyvnek azokat a rendelkezéseit, amelyek bizonyos magatartási formákat büntetendő cselekményként határoznak meg.

A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vizsgálja a mogyoródi önkormányzat türelmi zóna kijelölésével kapcsolatos eljárását, az építmények létesítésének, valamint az azokban folytatott üzleti tevékenység törvényességét. Vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy a türelmi zónában felépült pavilonsor hatósági engedélyezése jogszerű volt-e. A közigazgatási hivatal álláspontja szerint mind az önkormányzat rendelete, mind az építésügyi hatóság engedélykiadása jogszabályellenesen történt meg.

A büntetőeljárás megindításához azonban még további körülmények tisztázása szükséges. Mindenekelőtt, hogy milyen szexuális szolgáltatás történt a helyszínen, ha történtek ilyenek, azokat hol, a pavilonsorban végezték-e, és végezetül azt is tisztázni kell, hogy kinek a tulajdonát képezték a felépítmények, és azért anyagi ellenszolgáltatást kapott-e a tulajdonos.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu