KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is Szalai Máriát szeretném megvédeni az igaztalan vádaktól. Mert, tisztelt képviselőtársaim, Szalai Máriának a kezébe adtak egy beszédet, amit ő felolvasott (Dr. Fazekas Sándor: Nem igaz!), nem tudja, mi áll benne, nem tudja, mi volt annak a tartalma - miért kell őt bántani ezért? (Derültség és taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) Nem tett mást, tisztelt képviselőtársaim, mint a Fidesz szónokai tették, például Fazekas képviselőtársunk az elején. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Kövér!) Mert különben nem tudom mivel magyarázni, hogy amikor a belügyminiszter azt mondja, hogy '96-ban megszűntek a jogi lehetőségek, megszűntek az olajügyek, akkor Fazekas képviselőtársam, Szalai képviselőtársam felolvassa azt a beszédet, amit odaadtak nekik, ami nem szól másról, mint megkísérelni a döglött lovat áthúzni a Kalfennstein utcába. (Derültség.)

Ugyanis, képviselőtársaim, van egy probléma! A koalíción belül kitört egy botrány: a koalíció egyik tagja, az olajbizottság elnöke mindenféle megalapozatlan és bizonyítatlan vádaknak helyt ad, ebből keletkezik egy botrány, ezt a koalíció és a Fidesz kezelni nem képes, ezért egy halvány, gyenge, elvetélt kísérletet tesz arra, hogy az egészet rátolja az előző kormányra. Szalai Annamária képviselőtársunk nem tett mást, mint a Fidesz PR-csapata által kitalált koncepciónak megfelelő és általuk megírt beszédet ugyanazzal a tartalommal, mint Fazekas képviselőtársunk, felolvasta. Őt igaztalan vádak érték, tisztelt képviselőtársaim (Derültség az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.), nyilván nem a saját véleményét mondta, hiszen nem is tudhatta, hogy miről beszél.

Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps és derültség az SZDSZ és az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu