DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Csak megerősíteni tudom még egyszer, hogy a kiválasztás egész procedúrája egyértelmű garanciát ad arra, hogy mindez a demokratikus legitimitás szabályai szerint menjen végbe. A legszélesebb körű konzultációk előzték meg ezt a kiválasztást. Egyébként a menedzserek közhasznú működésének alapvető garanciáját jelenti az is, hogy megbízási szerződésük szerint egyáltalán a díjazásukat csak a helyi közösség véleményének alapos szondázása után, a megyei közigazgatási hivatal vezetőinek teljesítésigazolásai nyújthatják.

Azt gondolom, hogy a regionális felkészítő tanácskozások, amelyek éppen most zajlanak - a mai nap folyamán egyébként Székesfehérváron zajlik egy ilyen, talán ön tud is róla, és 8-án, azaz pénteken zajlik majd az ön régiójában, Debrecenben -, erről az igen széles nyilvánosság, a helyi közösségek, illetve a helyi sajtó, a média teljes bevonásával (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) zajló munkáról ön is meggyőződhet, ha pénteken részt vesz ezen a tanácskozáson.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu