TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Két rövid reakcióm lenne. Több ellenzéki képviselő vitatta, hogy egyáltalán beszélhetünk-e az adótörvények vitájáról, holott nem ismerjük, hogy milyen kiadások lesznek, milyen költségvetés várható. Szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy a tavalyi évben, amikor megkaptuk a költségvetési előterjesztést három évre vonatkozóan, tehát a tavalyi évre, az ideire, a jövő évre, bizonyos irányszámokat megkaptak a képviselők, tehát hozzávetőlegesen tudjuk, hogy mire is fogjuk költeni ezeket a pénzeket. (Bauer Tamás: De az már rég nem érvényes!)
A másik, amit Keller képviselő úr vetett fel utoljára, hogy lehet-e gazdasági eszközökkel ösztönözni a gyermekvállalást. Érvként hozták, hogy különböző tudományos munkák, különböző tudósok azt állítják, hogy nem, itt más dolgok vannak. Képviselőtársaim, mi hisszük azt, hogy lehet, és mindaddig, amíg olyan hírekről kapunk értesítést, hogy növekszik a házasságkötések száma, növekszik a születések száma, addig mindig is hinni fogjuk.
Köszönöm szépen. (Varga Mihály tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés