CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy szelíd, a 363. sorszámon található módosító indítványt szeretnék a figyelmükbe ajánlani. Van annyi szerencsém, hogy nem igazán politikum jellegű, kevés benne ez a politikai ethosz, ami a korábbi kétpercesekben oly erőteljesen megmutatkozott. Vagy ha egyáltalán van ilyen, akkor az a fonákán van, de ha elég előkelően akarom kifejezni magam, akkor azt mondom, hogy paradox módon mutatkozik meg benne ez a fajta politikum. (Mádai Péter nevet.)
Arról van szó ugyanis ebben a módosító indítványban, amely a 13. számú melléklet második része kiegészítését célozza változtatni egy új 41. pont felvételével, hogy az áfatörvény 1. számú melléklete első részének 2., 14,. 23,. 33., 43,. 48., 49., 53., 75. és 93. pontjai, továbbá az 1. számú melléklet második részének 1. és 15., valamint 41. pontja helyébe a következő rendelkezések lépjenek. Így szól ez: "Közoktatásban használt tankönyv és CD-ROM (a segédkönyvek, a tanulási segédletek, tanári segédletek és tanári kézikönyvek kivételével), mely a tárgyévet megelőző év december hónap 31-ig elkészítendő, tárgyévre érvényes tankönyvjegyzékben szerepel, továbbá fakultatív hit- és vallásoktatáshoz használt könyv, ha az oktatási miniszter a jelzett időpontig igazolja, hogy a hit- és vallásoktatást a közoktatásról szóló törvény szerint megszervezték" - hogy tudniillik ezek a hit- és vallásoktatást segítő könyvek legyenek áfamentesek.
Majd olvasom alatta az ajánlásnál, hogy ezt - mármint hogy a hit- és vallásoktatást segítő tankönyvek áfamentesek legyenek - nem támogatja a költségvetési bizottság, az alkotmányügyi bizottság, az emberi jogi bizottság, a gazdasági bizottság, a kulturális bizottság. Már-már arra gyanakodtam, hogy az ellenzékiek itt valami... - de hát minden bizottságban a kormánypártiak vannak többségben! Itt és ennyi politikum van a mondandómban, hogy nagy meglepetés számomra, hogy egy ilyen módosító indítvány ennyire elkerüli a figyelmet - mert legyünk jóhiszeműek -, hogy elfelejtik megszavazni, elfelejtik támogatni, nem tartják fontosnak.
Nem tartozom azok közé, akik túl gyakran adnak be módosító indítványt, és azok közé sem, akik túl gyakran adnak be vallással, egyházzal kapcsolatos módosító indítványt. De azok közé igen, akik nem szokták ellenezni a nevelésnek, az életnek eme faktorát. Ezért azt gondolom, hogy érdemes ezt végiggondolni. Érdemes még akkor is, ha egyetlen bizottság sem támogatja; sőt odabiggyesztetett, -íratott a végére, hogy: az előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
Én meg nem értem az előterjesztőt! Oly sokszor - a propaganda szintjén ezerszer - elmondjuk jó vagy rossz ejtéssel, latinosan vagy magyarosan, hortobágyi vagy dunántúli tájszólással, kiejtéssel, dialektussal - hogy mindegyik kifejezést használjam -, hogy a millennium évében az ezeréves keresztény Magyarország, a konzervatív jobboldal... - nem mondom végig.
(15.40)
Ne csak mondjuk! Cselekedjünk! Amikor Donáth László nagytiszteletű úrral, képviselőtársammal együtt beadtuk ezt a módosító indítványt, arra gondoltunk, hogy soha ilyen könnyen elfogadható módosító indítványt ez a kormány még nem kapott. Tévedtünk.
Nem hiszem - és cáfoljanak is meg -, hogy az lenne az oka a nem támogatásnak, hogy ellenzéki képviselő adta be. Ez az ország nem úgy oszlik két részre, mint ez a parlamenti patkó, hanem úgy, hogy sokszor és sok esetben máshol van a felezővonal. Ne csak ezekre a felezőkre, hanem az összekapcsolókra is figyeljünk néha. Ha a másik oldal, önök egy szocialista ízű, ha innen egy ilyen egyházi ízű javaslatot tesznek, fogadjuk egy kicsit nagyobb bizalommal, empátiával. Mindig mondani kell az elegáns kifejezéseket is, még egy vén gimnáziumi tanárnak is, aki harcolt egy életen át ez ellen, mert az úgy jól veszi ki magát. Szóval, nagyobb beleérzéssel, együttérzéssel, támogatólag, kérem, fogadják képviselőtársaim ezt a javaslatot is.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés