MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Csak tájékoztatásképpen szeretném mondani, hogy én már a miniszter úr válasza vagy felszólalása előtt jeleztem a hozzászólási szándékomat, úgyhogy távolról is szeretném elkerülni azt a helyzetet, ami mostanában nagyon divatos a mi oldalunkról, hogy esetleg a miniszter úrral helyezkednék szembe.

Nem is szeretnék a miniszter úr okfejtésére reagálni, mert nagyon sok igazság volt abban, amit a miniszter úr elmondott, de nyomatékkal hívom fel most is a figyelmet, mindennap találkozom az autóstársadalommal, hiszen szakmai alapon benne élek, dolgozom benne, velük dolgozom. Az autóstársadalom nagyon elkeseredett. Higgyék el nekem, hogy ezek a benzinárak, ezek a megszorítások, amelyek pillanatok alatt utolértek bennünket - most nem akarom részletezni, hogy joggal vagy jogtalanul -, azt eredményezik, hogy a legtöbb autós, sajnos úgy, ahogy itt elhangzott különbözően körülírva, ezt mi a szakmában úgy mondjuk, hogy vasárnapi autóssá válik, hiszen már nem tudja megfizetni ezeket a benzinárakat, és minél kevesebbet van kint a közúton, a következő alkalommal, amikor az autóba ül, annál szorongóbban ül az autóba, ha amúgy teljesen egészséges is. Azt mondom, ha ez a törvény most bevezetésre kerülne, nem történne a legmegfelelőbb időpontban, fontoljuk ezt meg.

Ígérem, hogy többet ebben a kérdésben nem szólalok fel. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu