DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Miniszter Úr! Hét órája zajlik ez a vita, és az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. Ebben közrejátszott az is, hogy a törvényjavaslat benyújtását megelőzően hatpárti egyeztetés és legfőképpen egyetértés nem volt. Az álláspontunk az, hogy a magyar társadalom legszámosabb és legelesettebb rétegén, a magyar parasztságon csak úgy tudunk segíteni, ha közöttünk érdekazonosság és jó szándék van.
Az a javaslatunk, hogy ez az indítvány, ez a két törvény, amelyet beterjesztett a minisztérium, kerüljön visszavonásra, és történjen meg az egyeztetés. Hiszen rövidesen, ha vitatkozunk, nem lesz miről vitatkozni, mert már ettől a vitától is, akik hallgatják, mezőgazdasági termelők, tsz-dolgozók, elbizonytalanodnak. Ilyen vitát hallgatva, hol van az a tsz, amely most egy traktorberuházásra rászánná magát? Azt mondjuk, hogy az állami költségvetésből, amelyet most, a közelmúltban nyújtottak be, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium teremtsen arra fedezetet, hogy a külső üzletrészek ki legyenek fizetve, erre a tsz-ek most nem képesek. Azt mondjuk, hogy az avítt eszmék reneszánsza a magyar mezőgazdaságot nem előbbre, hanem mélyebbre taszítja.
A John Deer-traktorra visszatérve, ha van még egy kis időm, tisztelt Zsikla Győző képviselő úr, a külső üzletrész-tulajdonosok azok a személyek, akik az 1992-es vagyonfelosztáskor nem voltak aktív tagjai már a tsz-nek, de a korábbi munkájuk alapján kaptak külső üzletrésztulajdont. Ezek az emberek 90 százalékban nem mezőgazdasági tevékenységet végeznek. Az, hogy egy John Deer-traktort most ki tudjanak vinni, ki lehet adni a külső üzletrész-vagyonba is, de nekik nem kell a John Deer-traktor; nekik alapvetően pénzre volna szükségük. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Tehát okafogyott ez a felvetés.
Köszönöm. (Taps az MSZP és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés