DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Házszabály 68. § (4) bekezdése szerint minden évben legalább egyszer köteles meghallgatni a bizottság azt a minisztert, akit a kinevezése előtt meghallgatott. Én már két esetben jelentem meg a tisztelt bizottság előtt. Volt, amikor két és fél órán keresztül záporoztak a kérdések, és ön volt az, tisztelt képviselő úr, aki az egyik ilyen ülés után odajött hozzám, és gratulált, hogy derekasan helytálltam. (Szórványos derültség és taps.)

Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy érzem, hogy a harmadik meghallgatáson is derekasan helyt fogok állni, és válaszolok mindazon kérdéseire, amelyeket most felvetett.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu