RUCHTI RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A polgári kormány kultúrabarát politikáját talán leginkább azok a költségvetési adatok szemléltetik, melyek mindkét magunk mögött hagyott évben a tárca kiemelt finanszírozásáról, a normatívák emelkedéséről, illetve pályázati források és lehetőségek bővüléséről tanúskodnak.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat jelentőségét nagymértékben emeli, hogy az utóbbiakban említett pályázati források közül a nemzeti kulturális alapprogram rendelkezik továbbra is a legnagyobb pénzösszeggel és ehhez a legszélesebb támogatási profillal. Az 1993-ban megalkotott XXIII. törvény az idők múlásával többször került módosításra. De eredeti kitűzött célját mindmáig megőrizte, hogy keretet teremtsen a nemzeti és egyetemes kulturális értékek létrehozásának, megőrzésének, illetve azok hazai és határon túli terjesztésének támogatásához.

Azért tartom szükségesnek ma ezt nyomatékosan hangoztatni, mert 1998-ban és '99-ben is, amikor módosításra került a törvény, bizony jó néhányan csuda meggyőzően állították, hogy ez már valamiféle vég kezdete, hisztérikus hangulatú újságcikkekben egyesek már sötét állampárti időket láttattak, de legalábbis az NKA sírja fölött mondták a gyászbeszédet. Nos, ha az érintettek észlelik, amiért oly nagyon aggódtak, az tökéletesen jól van, él és virul, mert ha már megszűnt volna, akkor nem is igen lenne ma miről tárgyalnunk. Sőt, annyira valós a létezése, hogy a következő évben 5,5 milliárdos előirányzatot, 30 százalékkal nagyobb pénzkeretet tudhat magáénak, mint idén. De ha a tavalyi, már teljesített esztendőt nézzük, az 1999-es költségvetési beszámolóból is kiderül, hogy ekkor az alapprogram 3,7 milliárd forintot osztott szét 5848 pályázó között, ami szám szerint ezerrel több támogatottat jelentett, mint egy évvel korábban. Tehát maga az élet igazolta, hogy az úgynevezett aggódások teljesen indokolatlanok voltak, nem szolgáltak mást, mint bizonyos politikai érdekeket, de arra elegendőnek bizonyultak a hatalmas publicitás folytán, hogy zavart és bizonytalanságot keltsenek a kultúra szereplőiben.

Most ismét egy olyan javaslat van előttünk, mely a nemzeti kulturális alapprogramról szóló törvényt kívánja módosítani. A T/3042. számon benyújtott előterjesztés újabb olyan módosítást jelent, melynek határozott szándéka, hogy időszerűsítse ezt a kultúrafinanszírozás szempontjából igen fontos törvényt. De ahol pénzek mozognak, ügyelni kell arra is, hogy jogértelmezési, számviteli kérdések nyitottsága ne okozzon alkalmi zökkenőket a rendszerben. Ugyanakkor örülök annak is, hogy a módosító javaslat megragadja arra is az alkalmat, hogy egyes tartalmi elemek esetében éljen a változtatás lehetőségével.

Tisztelt Képviselőtársaim! Konkrétumokra rátérve, először néhány olyan tisztázó kiigazításra szeretném az önök figyelmét felhívni, amelyek egyrészt aktualizálnak, másrészt áttekinthetőbbé, egyértelműbbé teszik a jogszabály bizonyos problematikus szeleteit. Ugyanis nem egészséges állapot, ha a vitatott kérdésekben alkalomszerű APEH- vagy minisztériumi állásfoglalások toldozzák-foldozzák a jogszabályt, kiszámítható és világos törvényi paragrafusok helyett. A törvény gyakorlati alkalmazásának tanulságai olyan kifejezetten számviteli típusú kérdések szabályozását igényelték, mint hogy pontosításra kerüljön a kötelezettek esetén, mi tulajdonképpen a kulturális járulék alapja. A kiegészítés remélhetőleg eloszlatja majd e téren a korábbi esetleges dilemmákat, oda-vissza átláthatóbbá teszi a viszonyokat. Akárcsak az alkotó- és előadóművészi tevékenység esetében, amikor is a járulékmentességet már az új SZJ-szám szerint pontosítja.

A nézetkülönbségek azon forrását is orvosolni kívánja a javaslat, hogy tulajdonképpen kik is a járulékfizetésre kötelezettek. E tekintetben rendkívül hasznos az az új értelmező rendelkezés, mely többek között tisztázni kívánja, kit nevezünk gyártónak, forgalmazónak, kiadónak s a többi. A javaslat definiálja ezeket a fogalmakat, letisztítva a kötelezetti kört, amely lépéssel minden bizonnyal lényegesen könnyebb helyzetbe hozza magukat a jogalkalmazókat is. A harmonizáció szándéka észlelhető a szembetűnőbb módosításon, melynek lényege, hogy a nemzeti kulturális alapprogramról szóló törvény mellékletét hozzáigazítsa a kombinált nómenklatúrának megfelelő vámtarifaszámokhoz s ezzel együtt a szolgáltatások jegyzéke és az építményjegyzék változásaihoz.

(19.50)

A jelenlegi belföldi termékazonosítás hivatkozásszámainak használata amellett, hogy idejétmúlt, alkalmazása feleslegesen bonyolítja az adó jellegű befizetések áttekinthetőségét és nyomon kísérhetőségét. A cél viszont nyilvánvalóan az ellenkezője kell hogy legyen, mégpedig az, hogy az átlagos felkészültségű jogalanyok számára is érthetően, kétséget kizáró módon azonosítható legyen a vámtarifaszámokra alapozott, új termékazonosító hivatkozások hatályos szövegezése és kódjele. E szempontból is csak üdvözölhető az a felhatalmazás, melyet a módosítás adna a nemzeti kulturális örökség miniszterének, hogy úgynevezett besorolási segédletként közzétegye a Magyar Közlönyben a kódszámok részletes bontását.

A törvényjavaslat él azzal a lehetőséggel is, hogy hatálytalanítson más jogszabálynak ellentmondó vagy a gyakorlat által bizonyítottan indokolatlanul szereplő gondokat. Az előbbire példa a szerzői jogi bírságok elavultság miatti törlése, míg a másik esetben a honoráriumok és tiszteletdíjak tb-járulékához a hozzájárulás nevesítését egyszerűen azért kívánja törölni a támogatotti körből, mivel azt a felhasználásról történő beszámolókban költségként amúgy is el lehet számolni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1993. évi XXIII. törvény mostani átdolgozása érint néhány olyan tisztán tartalmi elemet is, melyek közül egy-kettőt szeretnék az önök szíves figyelmébe ajánlani.

Nagy örömmel olvastam a javaslatban, hogy az NKA által támogatott célok közé bekerült az épített örökséggel, az építőművészettel kapcsolatos tevékenység is. Azt gyanítom, a kulturális tárcát e témában a millenniumi pénzalapokhoz beérkezett hihetetlen mennyiségű igény is ösztönözte, hogy újabb keretet nyisson meg a sok száz pályázó előtt. Ha esetleg ez csupán százmillió forintot jelentene az alapprogram keretéből, akkor is azt mondom, megérte, tudván azt, hogy gyakran milyen kevés összeg is elegendő ahhoz, hogy például egy kis faluban a féltett templom megóvását megsegítse. Egy kis segítség többet ér, mint egy rakás részvét - tartja a mondás. És ez igaz a kultúra olyan területeire is, mint a közösségi művelődési szolgáltatás vagy a nem minősített film- és videogyártás, mely tevékenységek a módosítás értelmében ezután kikerülnek majd a járulékköteles körből.

Ugyanakkor a javaslat mellékletének felsorolásában felfedezhetők olyan szolgáltatások is, melyek inkább közelebb állnak a pénz, mint a kultúra világához. Az efféle nyereségorientált tevékenységek esetében elvárható, hogy a korábbinál nagyobb részt vállaljanak a szó igazi értelmében kultúrának nevezett értékteremtés finanszírozásából. Így a sajtóban megjelenő hirdetési járulék kulcsa 0,5 százalékról 1 százalékra emelkedne, a kereskedelmi rádiós és televíziós szolgáltatást pedig az eddigi 0 helyett 2 százalék terhelné.

Végezetül: látva azokat az utóbbi időben egyre aggasztóbb tendenciákat, melyek a társadalmat morális alapjaiban zilálják, és leginkább a fiatal generációk irányába fejtik ki romboló hatásukat, nagyon is helyénvalónak tartom, hogy a javaslat a pornó- és erőszaktartalmú művek, bármiféle újság, hangfelvétel, videofilm megjelenését kiemelt, 25 százalékos járulékkal sújtaná.

Összességében elmondható, hogy a T/3042. számon beterjesztett javaslat nem csupán átláthatóbb viszonyokat ígér mind a kultúra szereplőinek, mind a jogalkalmazóknak, hanem az értéket teremtő és őrző kultúra számára is igyekszik nagyobb biztosítékokat, perspektívát adni. Mindezeket figyelembe véve a Fidesz képviselőcsoportja nevében a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlom a tisztelt Háznak.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Független Kisgazdapárt soraiból.)

Forrás: parlament.hu