DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Katona Béla képviselőtársam két módosító indítványához szeretnék hozzászólni. Az egyik a turisztikai hozzájárulás kérdése, a másik pedig az üdülési csekk kérdése. Az üdülési csekk tekintetében teljes mértékben egyetértek képviselőtársam módosító indítványával. Én is tagja voltam annak a bizottságnak, ami a növekedéskutató szakvéleménye alapján feketén fehéren bebizonyította, hogy itt értelmetlen költségvetési korlátot meghatározni, tudniillik ez egyértelműen mindenki számára pozitív hatással van, még a Magyar Köztársaság költségvetésére is, már rövid távon pozitív hatása van. Azért szeretném megemlíteni, hogy a tényadatok azt mutatják, hogy a költségvetési törvényjavaslatban található korlátok mind 2001-ben, mind pedig 2002-ben elégségesnek fognak bizonyulni az üdülési csekkek iránti igényre, tehát a költségvetési törvényben az inflációt meghaladóan került megnövelésre ez a bizonyos korlát.

A turisztikai hozzájárulás kérdése: úgy érzem, nem korrekt ily módon felvetni ezt a kérdést, hiszen ez a kormány 2001-ben 25 milliárdot, 2002-ben pedig 28 milliárd forintos összeget kíván az idegenforgalomra a turisztikai célelőirányzaton keresztül fordítani. Ez a bizonyos módosító indítvány a költségvetés bevételi oldalát mintegy 4,5-5 milliárd forinttal csökkentené. Hosszú távon nyilvánvalóan el kell érni azt, hogy ez a turisztikai hozzájárulás eltörlésre kerüljön, de úgy gondolom, hogy jelen pillanatban más a rendszer.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu