DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy említettem, a vizsgálat megindult, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója adott utasítást egy ilyen átfogó vizsgálatra. Biztosíthatom arról képviselő urat, hogy amennyiben törvénysértések gyanúja felmerül, a kormány természetesen haladéktalanul intézkedni fog.

(14.30)

Fel kell azonban készülnünk, mint számos más esetben is, arra a helyzetre, hogy a vizsgálat esetleg azt bizonyítja, hogy jogilag támadhatatlan konstrukciókban zajlott le ez a folyamat. Ebben az esetben természetesen két lehetőség marad. Az egyik az, hogy morálisan azért tegyük egyértelműen elítélhetővé - ha jogilag nem is lehetséges - ezt a folyamatot. A másik pedig az, hogy az államnak, még akkor is, ha maga a jogi konstrukció teljesen jogszerű is volt, ebből negatív nemzetgazdasági következmények származnak, természetesen mindent meg kell tenni ezen negatív folyamatok felszámolása érdekében, és ezt egyértelműen meg is ígérhetem a képviselő úrnak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu