HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Egy képzeletbeli időutazásra invitálom önöket, az időpont 1994 nyara, a helyszín Bélapátfalva, közelebbről a bélapátfalvi cementgyár. Folyik a privatizáció, és az állam a még tulajdonában lévő 53 százaléknyi tulajdon értékesítésére készülődik ez idő tájt. A gyárudvaron pedig már szorgosan ácsolják a privatizáció trójai falovát. Kik is szorgoskodnak e jószág körül? A gyár akkori magyar vezetése. És vajon mi célt szolgál ez a trükkös jószág? A cél: az állami vagyont szinte fillérekért megszerezni, és ezt előre eltervezetten átjátszani a külföldi megrendelő kezére. És a magyar kft. - láss magyar csodát! - mintegy 10 százalékon, jelentős állami támogatással, kárpótlási jegyet és E-hitelt nem kímélve hozzájut a kiszemelt vagyonrészhez. 4,3 milliárd forintos vagyon 10 százalékon! Nem rossz, de mégsem kell. Ebül szerzett jószág ebül vész. Úgy gondolja a magyar menedzsment, hogy a külföldinél sokkal jobb helyen lesz a megszerzett vagyon, és cselekszik: 1998-ra már teljesen külföldi kézben van ez a gyár is. A Konzultáns Kft. névre hallgató privatizációs trójai faló pedig, mint aki jól végezte dolgát, a jól bevált recept szerint végelszámolással felszívódik, köd előttem, köd mögöttem.

A bélapátfalvi gyár esetén elindulva, kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy az itt végbement privatizációs folyamat vajon jellemző-e az egész magyar cementipar privatizációjára, illetve hogy kik és hogyan fizették vissza a bélapátfalvi gyár kapcsán felvett kedvezményes hiteleket.

Várom válaszát. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu