HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy erre a vizsgálatra szükség van. Szükség van egyébként a döntés-előkészítők felelősségének a feltérképezésére is, megvizsgálására, hiszen magyarázattal kell szolgálni jó néhány kérdésre. És szükség lenne arra is, hogy ha már mi fizettük meg a kedvezmények lehetőségét, és az állami szándék kijátszásával mi fizettünk rá, akkor ez a történet teljes legyen és egész, írjuk meg ennek a történetnek az epilógusát is, hiszen arról nem szól a történet, hogy ezért a dicstelen statiszta szerepért mennyi volt és mikor lett kifizetve a júdáspénz.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu