ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köztudott, hogy az Európai Unióban a régiók és azok együttműködése került előtérbe. A fejlődés alappillére az infrastruktúra, ezen belül a vasúti közlekedés. Nagykanizsa életében a történelem folyamán a vasút mindig középpontban állt, az utóbbi években azonban a vasúti közlekedésben visszaesés tapasztalható.

Városunk nagy örömére 1998-ban befejeződött a Balatonszentgyörgy-Murakeresztúr vasútvonal villamosítása. A villamosítás utáni kedvező menetrendi változást gyakori módosítások, illetve az állandó vonatok megszüntetése követték.

Az utóbbi évek menetrendjeinek elemzéséből megállapítható, hogy a MÁV nem tud hosszabb távon tervezni, nem várja meg üzleti lépéseinek hosszabb távú hatását. Az utazási szokások nem változnak meg rövid időn belül, csak hosszabb távon. Az előbbiek felismerésének hiánya a MÁV rossz marketingmunkáját is tükrözi. A jelenlegi versenyhelyzetben a MÁV nem engedheti meg magának a további utasszámcsökkenést. Az állandó vonatok megszüntetése, a menetrend változtatgatása viszont ehhez vezet.

2000 szeptemberében Nagykanizsán beindult a főiskolai képzés, régiónkon túli beiskolázási vonzáskörzettel, mely újabb igényt jelent a Nagykanizsa-Szombathely-Győr vonalon a vonatok mindkét irányba való közlekedtetésével. Továbbra is szükséges az Intercity-rendszer fenntartása, sőt napközbeni Intercity-vonatok közlekedtetése.

Nagykanizsán az elmúlt években a gazdasági fejlődés megtorpant, sőt nagymértékű hanyatlás tapasztalható. A város vezetőivel közösen nagy erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy ezt a folyamatot megállítsuk és kedvező irányba fordítsuk. Ennek egyik jelentős lépése az ipari park és logisztikai központ kialakítása, mely köztudottan a vasúti és közúti elérhetőség szempontjából nagyon fontos tényező.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagykanizsát és térségét, valamint a külföld felé is fontos szerepet betöltő murakeresztúri csomópontot nehéz helyzetbe hozza a MÁV jelenlegi üzletpolitikája.

(16.30)

Kérdezem a tisztelt államtitkár urat, megengedhető-e, hogy menetrenden keresztül elsorvasszanak egy várost és környékét. A MÁV olyan jól áll, hogy már megengedheti magának a további utasszámcsökkenés miatt elmaradó bevételeket?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps az FKGP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu