DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tulajdonképpen a teremben elhangzottak figyelembevételével is még egyszer nyomatékosítanom kell, hogy ismételten abban a helyzetben találjuk magunkat, hogy a kormányoldalról érkezik egy előterjesztés, amely úgy rossz, ahogy van, úgy nincs semmi köze az Európai Unióhoz, ahogy van. Utána hallunk egy halom olyan kormánypárti felszólalást, amely jóindulatúan próbál rendet teremteni ebben a szakmai zűrzavarban, gondolván azt, hogy hú, itt milyen jóindulatú képviselők ülnek - ezzel szemben tovább ássuk magunkat a gödörbe.

Az összehasonlító reklámokkal kapcsolatban én azt szeretném megjegyezni, hogy az összehasonlító reklám megengedhetőségének feltételei között a 7/A. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt rendelkezés, amely egyébként kísértetiesen hasonlít a 97/55. EK-irányelv által beiktatott 3/A. cikk 1. g) pontra, messzemenően nem azt fejezi ki, amit az irányelv megkíván. Amíg a magyar szöveg például arra vonatkozik, hogy az összehasonlító reklám nem eredményezhet tisztességtelen előnyt az összehasonlításban szereplő más vállalkozás hátrányára, addig a közösségi jog azt írja elő, hogy az ilyen reklámban a reklámozó ne húzhasson tisztességtelen előnyt más vállalkozás jó hírnevéből.

Nos, kedves képviselőtársaim, a gyakorlatban ez éppen ellentétes szituációkra vonatkozik, és így a különbség messzemenően nem elhanyagolható. Ez körülbelül olyan, tisztelt elnök úr, mintha Angliában úgy akarnánk megvalósítani a közlekedésben a "jobbra át"-ot, hogy mindenkinek megparancsolnánk, hogy holnaptól rükvercben közlekedjen.

Szintén szeretném megemlíteni a különleges ajánlatok összehasonlító reklámjainak a közösségi szabályát, amely, mint említettem, a 97/55. EK-irányelv által létrehozott 3/A. cikk (2) bekezdésében található, nem a különleges ajánlatok reklámjaira általában, hanem a különleges ajánlatra utaló összehasonlító reklámra vonatkozik. Ez is egy jelentős különbség.

A törvényjavaslattal, a törvénybe iktatandó módosító javaslattal is érintett 7/B. §-ban ezzel szemben az előterjesztő az irányelvi szabályt úgy értelmezte, mintha azt minden különleges ajánlat reklámjára kellene vonatkoztatnunk. Ráadásul nemcsak azt írja elő, hogy a reklámban az ajánlat érvényességének kezdő és záró időpontját vagy az árukészlet szerinti korlátozott rendelkezésre állását tüntesse fel a reklámozó, de megköveteli, mint ahogy hallottuk is, hogy nevezze meg az összes különleges ajánlattal érintett árucikkeket is.

No hát, ez utóbbi irányelv még az összehasonlító reklámra vonatkozóan sem követeli meg, és elgondolkodtató, hogy a közérdek védelmében vajon megint egy arányos korlátozás-e az, hogy a reklámozás szabadsága, korlátozása jegyében tételesen előírjuk, hogy mi mindent kell közölni a reklámokban. Ezzel tényleg súlyos kötelezettségeket támasztunk a reklám legkisebb terjedelmével szemben is. Ha már itt számtalanszor megemlítettük, hogy igen, itt szakmai szempontokra is legyünk figyelemmel, kérem szépen, nem tudom, hogy a képviselőtársaink közül kik és hányan voltak már olyan munkahelyek közelében, amelyek reklámmal foglalkoztak, de itt a reklámozók néha heteken, hónapokon át törik a fejüket, hogy hogyan lehetne egy-egy betűvel, egy-egy számmal csökkenteni a reklámok terjedelmét, hogy az a reklám a lehető leghatékonyabb legyen.

Ha mi azt várjuk el, hogy egy reklám az égen-földön mindent teleírjon és közleményekké változtassuk, ezzel gyakorlatilag a szakmát ütjük agyon. Most azon túlmenően, hogy az imént felvonultattam, mi mindennek mond ellent a mostani kívánt szabályozás, még a módosító javaslatokkal is gyökeresen ellentmond az EU irányelveinek.

Nagyon kérem az elnök urat és minden frakcióvezetőt, hogy azért követeljünk meg egy minimális szakmaiságot ezektől a testületektől, és ne csináljuk azt, hogy a hallgatókat, a nézőket vagy az Országgyűlésre kíváncsiakat kápráztatjuk a jobbnál jobb ötlethalmazokkal, midőn a magyar szabályozás napi gyakorlata arra mutat, hogy megyünk távolabb minden lépésünkkel az EU-tól. Úgyhogy én azt kérem a képviselőtársaimtól, hogy fontolják meg az általam most itt elmondottakat, mert ezek, amelyek itt szerepelnek előttünk, egyáltalán nem segítik, hanem kifejezetten hátráltatják az uniós csatlakozásunkat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu