HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A minden bizonnyal bekövetkező, Bakonyi képviselőtársam által jegyzett későbbi felszólalások elé is mennék ezzel a reagálással, hiszen közel tízórás bizottsági vita után vagyunk, ahol ugyanezeket az érveket hosszan - mint a jelzett időtartam is jelzi - volt alkalmunk figyelmesen végighallgatni. Most úgy hiszem, hogy best of Bakonyi második kiadását fogjuk meghallgatni - de ez így van rendjén.

Ugyanakkor fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy e módosító indítványok - amit a tisztelt képviselőtársam is jegyez - nagy része arról szól, hogy mit kell elhagyni a törvényből - elhagyni, elhagyni, elhagyni, elhagyni. Ugyanakkor furcsa menetben Bakonyi képviselő úr arról vitatkozik részletekbe menően, ami szerinte nem is szükséges ebben a törvényben. Tehát úgy gondolom, hogy annak lenne helye, hogy képviselői módosító indítványokkal jobbítsa az általa hibásnak vagy nem teljesnek vélt törvényi helyeket, de hát nem erről van szó. Úgy gondolom, hogy egy olyan, az ellenzék által joggal alkalmazott technikai megoldásokról van szó sok esetben, amelyek pusztán arra szolgálnak, hogy a törvény összes részét lehetőség szerint meg kell nyitni, hogy majd meglátjuk később, hogy mi alakul még, mit lehet elérni, de ez semmiképpen nem árt.

Egyébként az elmondottakkal kapcsolatban szeretném megjegyezni, Bakonyi képviselőtársam figyelmét felhívnám arra, hogy nemcsak egy mennyiségi szemlélet létezhet ellenzéki működés kapcsán, hanem minőségi szemlélet is. Göndör képviselőtársam gyakorlatára hívnám fel a figyelmét, akinek a javaslatát köszönjük szépen, befogadtuk. Ha kell, ahhoz módosító javaslatot is benyújtottunk. Például pont ebben az ügyben, amit ön, képviselőtársam, felhozott, most került sor benyújtásra egy hatpárti kapcsolódó módosító indítvány.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu