DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azzal szeretném kezdeni, hogy órák óta hallgatom azt, ami a Magyar Országgyűlésben történik; ösztönösen az jön az ember szájára, hogy azt a vitát. Vita azonban itt nem folyik. A vita fogalma azt tételezi fel, hogy ellenkező vagy nem azonos nézőponttal vagy felfogással rendelkező emberek vagy azok csoportjai egymásnak elmondják az álláspontjukat, megpróbálja egyik a másikat értelmezni, válaszolnak egymásnak, keresik a közös megoldást és így tovább.

Itt azonban erről szó nincs. Az ellenzék, láthatóan egyébként minden különösebb hatás nélkül, mondja a magáét, a kormányoldalról senki nem reagál rá, cinikusan, csendben hallgatnak, mosolyognak, vagy éppenséggel azt sem teszik, és várják, hogy elmúljon az idő, és úgy gondolják, hogy ebből áll a Magyar Köztársaság Országgyűlésének egy ilyen fontos napirenddel kapcsolatos vitája. Ezt mindössze csak a történéssel kapcsolatban szerettem volna elmondani, de magam is az 1. ajánlási ponthoz szeretnék röviden hozzászólni.

Mindazokkal egyetértek, akik abból indulnak ki, hogy azt a problémát, amit az úgynevezett külső üzletrész-tulajdonosok problémája ma magában hordoz természetesen meg kell oldani. Azt is hozzáteszem, hogy ezen az se sokat segít, hogy mikor keletkezett, hogy keletkezett; van egy ilyen probléma, meg kell oldani, és azzal sem vagyunk boldogabbak, ha azt mondjuk, hogy egyébként ugyanaz keresi rá a megoldást, aki e problémát előállította.

A megoldásnak azonban vannak bizonyos feltételei, ilyen feltétel álláspontom szerint egyebek mellett az, hogy nem lehet olyan megoldást találni, amely az érintettek egyik csoportja számára kedvező vagy kvázi kedvező, vagy látszólag kedvező, de magában hordja annak a lehetőségét, hogy az érintettek egy másik csoportja számára viszont káros. Ez nyilvánvalóan nem megoldás.

Az a javaslat azonban, amit a kormány beterjesztett, lényegében erről szól, ezért tulajdonképpen azt a nagyon ismert és már itt többször elmondott aforizmát teljesen kimeríti, hogy a kormány megoldása egy problémára rendszerint van olyan rossz, mint maga a probléma. Ez természetesen sem a külső, sem a belső üzletrész-tulajdonosoknak az igazi kérdéseire, a mezőgazdaság jelenlegi problémáira, a termelőszövetkezetek problémáira nem válasz.

Azért jogos az 1. pont azon indítványa, hogy a beterjesztett törvényjavaslat minden rendelkezését hagyjuk el, mert mindegyik rendelkezése olyan, ami e kérdéskör megoldására alkalmatlan. Most már egy tucat képviselő mutatott rá, hogy miközben ezt valóságosan elfogadta a kormányoldal, hiszen ő maga cseréli ki minden egyes bekezdését e törvénytervezetnek, aközben úgy tesz, mintha rendben lenne az eredeti törvényjavaslat.

A javaslat lényegét tekintve, azt gondolom, egyfelől közgazdasági szempontból teljességgel ésszerűtlen, hiszen egy egyébként is tőkeszegénységgel küszködő ágazatból tőkekivonással akar válaszolni erre a bizonyos kérdésre. Teljes képtelenség! A magyar mezőgazdaságnak tőkére lenne szüksége, semmilyen érv nem szól amellett, hogy bármilyen politikai vagy egyéb megfontolásból valakik több tíz milliárdot kivonjanak a magyar mezőgazdaságból vagy annak bármely szektorából.

Jogi képtelenség is természetesen, hiszen az állam a törvény erejénél fogva be akar avatkozni egy olyan tulajdoni szerkezetbe, formába, amihez az égvilágon semmi köze egyébként egy jogállamban. Politikailag is képtelenség, mert olyan válaszokat keres a feltett kérdésre, ami az érintett szereplőket megosztja, egymással szembeállítja, tehát sem közgazdasági, sem jogi, sem politikai szempontból nem válaszol az alapvető kérdésre, azokat vagy megkerüli, vagy kifejezetten rossz válaszokat ad rá.

Ezért az a furcsa helyzet állt elő, hogy egy sok pontból álló ajánlásnak lényegében egyetlen pontja érvényes ma ebben a pillanatban, az az első pont, ami arról szól, hogy az összes rendelkezését a törvénytervezetnek hagyjuk el, és keressünk helyette - nem ezen szavakkal szól természetesen, de ez a lényege - olyan rendelkezéseket, amelyek megoldást jelentenek a problémára.

Sokan azt is elmondták, hogy azok a rádióhallgatók, akik valamilyen egészen nehezen megmagyarázható ok folytán e késői órán hallgatják a közvetítést a Magyar Országgyűlés munkájáról, szerencsétlenek valóban azt sem tudhatják, hogy itt miről van szó, hiszen a kiosztott, leírt, papírban lévő dolgok ma már nem érvényesek, ezt mindannyian tudjuk, a kormányoldal viszont egyszerűen nem hajlandó előterjeszteni a valóságos javaslatait, amihez hozzá lehetne szólni, ezért aztán ez a helyzet ahhoz hasonlatos leginkább, amikor az ismert mondásban egy fekete szobában két nem létező fekete macskát kerget valaki, el akarja őket kapni. Nem tudjuk, hogy miről folyik a vita, csak körülbelül érezzük.

Többször kérték a miniszter urat vagy a kormánypárti képviselőket, hogy ugyan mondják el legyenek szívesek, terjesszék elő a valóságos megoldásról szóló javaslatot, valamilyen ok folytán ezt nem teszik meg. Azt hiszem, hogy ez mélységesen méltatlan nemcsak az Országgyűléshez - ahhoz elsősorban -, de a tárgyalt témához is, és azoknak a reménykedő embereknek a személyéhez, akik azt gondolják, hogy az Országgyűlésben most éppen arra keresik a választ, hogy az ő gondjaikra, az ő problémáikra mi a megadható legjobb válasz.

Éppen ezért bennem felmerül az a kérdés, hogy nem lenne-e tisztességesebb ezt a vitát elnapolni, megvárni, míg a mezőgazdasági bizottság megtárgyalja a kormány új javaslatát vagy bármely képviselő által beadott kapcsolódó módosító indítványt, annak rendje és módja szerint arról tisztességesen, normálisan lefolytatni a vitát, és utána határozatot hozni, nem pedig egy ismeretlen, meg nem vitatott, sem elveiben, sem konkrétumaiban nem végigelemzett módosító indítványról egyszerűen csak szavazni, amikor is természetesen előáll az a helyzet, hogy a kormányoldal megszavazza, az ellenzék nem, és mindenki úgy érzi, hogy tulajdonképpen a dolgát tette. Szerintem ugyanakkor senki nem lehet nyugodt, sem a kormányoldalról, de bizonyos értelemben ellenzéki oldalról sem. Hiszen nem arról beszélünk, ami igazán a döntés tárgya.

Én eléggé elképesztőnek tartom. Nem mondom, hogy házszabályellenes, tudom, hogy a jelenlegi Házszabály sajnos megadja a lehetőséget arra, hogy ilyen módon lehessen egy akármilyen súlyú törvényt lezárni.

(23.20)

De azért meg kell kérdeznem mindannyiunktól és mindenkitől, aki ebben érdekelt, hogy nem a joggal való visszaélés-e az, ha az ember beterjeszt egy törvénytervezetet, az egészet kicseréli, de a kicserélt szöveget csak akkor mutatja be, amikor már szavazni kell róla, és tulajdonképpen ezzel kikerüli az országgyűlési vitát. Ez nem visszaélés-e egy nem szándékolt, esetleg nem túl alaposan meggondolt, nem túl szerencsés rendelkezéssel? Erről szól a Magyar Országgyűlés, hogy egyszerűen nem lehet hozzászólni bárkinek egy olyan jogszabályhoz, amely később a döntés alapjául szolgál? Ez egészen elképesztő.

Ezért gondolom, hogy ma egyetlenegy ajánlási pont felel meg a jelenlegi helyzetnek, az 1. pont, ami azt mondja, hogy el kell hagyni az eredetileg beterjesztett törvénytervezet minden rendelkezését, és ezzel kvázi megnyitja az utat az előtt, hogy egy újat terjesszen be valaki - akár a képviselők egy csoportja, akár a kormány -; de ebből egyenesen következik az a folytatás, hogy azt viszont tisztességgel meg kell vitatni, bizottságban, plenáris ülésen, és utána lehet döntést hozni.

Igen jelentős lépés lenne egy, egyébként a jelenlegi gyakorlatból sajnos nem következő, nem remélt és egy ilyen kényes ügynél igazán fontosnak tekinthető konszenzus megteremtése érdekében, ha legalább most, ebben az ügyben, így fogalmazok, ezt az eljárási gesztust a kormányoldal megtenné, és nem akarná mindenáron így keresztülerőszakolni azokat a lépéseket, döntéseket, amiknek a következményeivel szerintem nem számol. Nemcsak a földművelésügyi tárca nem számol a következményekkel, hanem láthatóan nem számol ezekkel a kormány pénzügyminisztere sem, akit megkérdeztünk a költségvetési bizottság ülésén, ugyan nem gondolja-e, hogy makrogazdasági következményekkel is járhat egy ilyen lépés, nemcsak a foglalkoztatási és az ebből keletkező költségvetési kiadást tételező munkanélküli-ellátási oldalról, de adóbevétel-kiesési oldalról is, és nagyságrendileg akár 100 milliárdot megközelítő kumulált hatásai is lehetnek.

Azt hiszem, van olyan súlyú ez a dolog, hogy erről tisztességesen, nyugodt hangon, észérvekkel lehessen beszélni, és megtalálni a megfelelő megoldást. Nem látom az okát, hogy miért kell ilyen körülmények között ezt a dolgot erőltetni, ilyen módon süketek párbeszédévé tenni, nem valódi vita keretében végigtekinteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és ilyen módon kierőszakolni egy később szerintem súlyos következményekkel járó döntést.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu