KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megvallom, meglehetősen sajátos érzésekkel szólok hozzá, hiszen abban a helyzetben vagyok, hogy jórészt kormánypárti képviselőtársaim által beadott módosító indítványok mellett kell hogy érveljek. Természetesen ez rejt kockázatokat ezen módosító indítványok elfogadási esélyeire, de ahogy figyelemmel követhettem ezek pályafutását a bizottságokban, talán olyan sokat ezen nem tudok rontani, de megpróbálok javítani.
Vegyék úgy, hogy alapvetően baranyai képviselőként szólok, hiszen lehet, hogy ezek a kormánypárti képviselőtársaim korábban érveltek emellett, valószínűleg a bizottságokban keményen harcoltak ezért, de most közülük én vagyok itt, tehát nekem kell helytállnom.
Három olyan indítványról szólnék, amely nagyon erősen érint minket ott Baranyában. Az egyik, 96. sorszámmal azok közé a próbálkozások közé tartozik, amelyek megkísérlik, hogy a 6-os számú főút tervezésére, előkészítésére bizonyos forrásokat próbáljanak elkülöníteni, azzal a helyzettel szemben, ami pillanatnyilag előállt az eredeti javaslatban, miszerint ha ebben az évben emlékezetem szerint 200 millió szolgálta volna ezt a célt, akkor a következő évben már csak 50 a terv, és hasonló léptékű a következő évben is. Ez számunkra, Baranya megyei képviselők számára azt jelenti, hogy az a folyamat, amely most már hosszú idők óta tart, és amelynek a lényege az, hogy Baranya megye helyzete egyre romlik, és ebben meghatározóan erős szerepe van annak, hogy a megye közúti megközelíthetősége rettenetesen nehéz, belátható időn belül nem változik, miközben a gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési elképzelések, de akár az úgynevezett 5/C, Budapest-Eszék-Szarajevó-Ploc
e vonal, tehát Európai Unió által is támogatott tervei ezt nagymértékben támogatnák. Ugyanakkor a pillanatnyi helyzet az, hogy ebben a kérdésben nem történik, és ahogy elnézzük, nem is fog történni semmi lényeges, ami hihetetlenül kedvét szegheti nemcsak a Baranya megyei képviselőknek, hanem a Baranya megyei lakosoknak is.
A másik ilyen javaslat ugyancsak összefügg ezzel a kérdéssel, ha ugyanis Baranya megye egy kicsit elszigetelt, nehezen megközelíthető, akkor Baranya megyén belül vannak ilyen térségek, és ezek közül a térségek közül különösen említésre méltó az Ormánság, amely - ha lehet mondani - kettős vagy hármas elszigeteltségben van, hiszen a megye többi részébe vagy a régió többi részébe sem lehet közlekedni, az országtól, mint említettem, egyébként is elzárt, délre pedig a Dráva folyó, a horvát-magyar határvonal húzódik mintegy 60 kilométeres szakaszon, ahol semmiféle átkelő, híd nincsen, és egyáltalán, ebben a kistérségben nincs olyan útvonal, amit főútvonalnak vagy leendő főútvonalnak lehetne nevezni.
Ez az indítvány, tehát a 85. számú módosító indítvány megpróbál arra valamiféle forrást elkülöníteni, hogy a 67-es főút meghosszabbításával Szigetvár, Sellye irányába feltárja ezt a térséget. Nem nagy összegekről van szó, azt is mondhatnám, hogy tulajdonképpen csak jelzés értékű.
Mindaz, amit elmondtam itt, említve az ormánsági térséget, jórészt összefügg azzal a kapcsolódó módosító indítvánnyal, amely a 479. sorszámot viseli, és amely tulajdonképpen arra tett javaslatot a normaszöveg 61. § (1) bekezdésének módosításával, hogy ez a sellyei kistérség, tehát tulajdonképpen az Ormánság kerüljön azon térségek közé, amelyek kiemelt figyelemmel támogatottak a költségvetési törvényben. Számos olyan adatot elmondtak a képviselőtársam és én is említhetnék, amely az itt élő népesség különösen sanyarú életkörülményeit ábrázolja, Baranya megyéhez, az országos átlaghoz képest és természetesen más kistérségekhez képest is.
Itt azonban szeretnék egy problémát felvetni: azt ugyanis, hogy ahhoz, hogy a későbbiekben reálisan ítéljük meg a valóságos területi egyenlőtlenségeket, és reális döntéseket hozhassunk, szakítani kellene néhány sztereotípiával. Elismerem azt, hogy északkeleten, tehát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és akár Somogy megyében, Békés megyében vagy más megyékben nagyon sok a hátrányos helyzetű település. Ugyanakkor nem hiszem, hogy kizárólag az értelem renyhesége lenne az oka annak, hogy kimarad a képből az a tájegység, amit mi úgy szoktunk mondani - némileg eufemisztikusan, megvalljuk -, hogy ez Baranya Szabolcsa, mármint az Ormánság. Itt, megismétlem, nemcsak a gondolkodás renyheségéről van szó, hanem úgy látom, hogy itt érdekekről van szó, amelyek nem kívánják behozni a képbe, és ez valószínűleg egyformán érinti az ellenzéki és kormánypárti frakciókat és képviselőcsoportokat is.
Mindezek után kérem azt, hogy támogassák ezeket a módosító indítványokat, a Baranya megyei szocialista képviselők ezeket támogatják. Hozzátenném még, hogy önök nagyon gyakran mondják azt, hogy a reménytelenség után ez a remény költségvetése; nos, Baranyában vagy ezen a tájékon élők számára a reményt valójában az jelentené, ha legalább ezt a jelzést észlelhetnék, hogy van kiút ebből a kilátástalanságból, amelyben most ők érzik magukat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés