104 felszólalás
H/11542 A nem magyar állampolgár természetes személyek, illetve a jogi személyek általi, mezőgazdasági földterület megszerzésére vonatkozó tilalom meghosszabbításának szükségességéről
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az európai ügyek bizottsága a mai napon megtárgyalta ezt az országgyűlési határozati javaslatot, és igazából három olyan kérdésről szeretnék csak egy-egy mondatot mondani, ami ennek a tárgyalásnak az eredménye volt. Az egyik az, hogy bár lehetsé…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nehéz megállnom, hogy önöket hallgatva ne idézzem Örkény István Pistijének az örökbecsű mondatát, aki azt találta mondani, mint gyárigazgató magáról, hogy annyi mindenhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít.…
T/4677 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4678 Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről H/4679 A Lisszaboni Szerződé
KOCSI LÁSZLÓ, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. (Jelzésre:) Elnök Asszony! (Derültség.)
T/3606 A Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság és az Osztrák Köztársaság között a határon átnyúló együttműködés fokozásáról, különösen a terroriz
KOCSI LÁSZLÓ, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat célja a 2005 májusában hét európai uniós tagállam által megkötött prümi szerződés kihirdetése. Nem uniós jogszabályról van tehát szó, hanem egy nemzetközi szerződésről. A pr…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ilyenkor sajnálom igazán, hogy a költségvetési vitáink nem értelmes, átlátható és strukturált mederben folynak, hanem aki éppen amikor és amire ráér, amit éppen hall, olyan helyzetben, annyi időtartamban és olyan felkészültséggel szól hozzá. (Font Sánd…
A/993 Késedelemet szenvedhet-e a schengeni bővítés és hogyan áll Magyarország felkészülése a schengeni térséghez való mielőbbi csatlakozás érdekében?
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Mindenki előtt ismert tény, hogy az Európai Unió övezetén belüli határellenőrzés eltörlését a külső határok ellenőrzésének a megszigorítása teszi lehetővé. E kontroll központi eleme a schengeni információs rendszer, rövidítve SIS…
A/993 Késedelemet szenvedhet-e a schengeni bővítés és hogyan áll Magyarország felkészülése a schengeni térséghez való mielőbbi csatlakozás érdekében?
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Miniszter úr, igazából két dolgot szeretnék megjegyezni. Az egyik: az, hogy valójában mi van a dolog mögött, akkor derülhetne ki, ha megtudnánk azt, hogy mi a valóságos oka ennek a csúszásnak, illetve van-e felelőse, és ha igen, akkor mi vagy ki az, aki ebben a…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt azt szeretném rögzíteni, hogy valószínűleg abban valamennyien egyetértünk, hogy egy kormányprogramnak az a legfőbb jellegzetessége, vagy amit leginkább elvárhatunk tőle, az, hogy rögzítse a politika általános kö…
Tudomásulvétel
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ott folytatnám, ahol a kollégám abbahagyta. Nemcsak én, hanem a bizottság szocialista tagjai valóban egyetértünk abban, hogy ennek a napirendnek, illetve a nyílt nap igazán tiszta küldetése vagy szerepe az, hogy valamelyest közelítse az Uniót a magyar…
Napirend előtti felszólalások
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az előttem szóló Eörsi Mátyás beszélt arról, hogy nemcsak a költségvetésről és nemcsak részkérdésekről kell beszélni, hanem időnként beszélni kell az Unió egészéről. A helyzet az, hogy valójában, amióta mi az Unió tagjai lettünk, meg…
Napirend előtti felszólalások
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Áder János elmondta, lelke rá, én azt tudom mondani (Közbeszólások a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Mert nincs neki, se bőr a pofáján!), lehet folytatni azt, ami tegnap is történt, és lehet f…
T/16966 A Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Közt
KOCSI LÁSZLÓ, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai ügyek bizottsága egyhangúlag támogatja az előterjesztést, azonban erre az eredményre egy elég jelentős, órás vita után jutott. És ebben a vit…
T/16966 A Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Közt
KOCSI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Bár némi meglepetéssel tapasztaltam, azt gondoltam, hogy esetleg más bizottságok véleményét is meghallgatja a Ház. Ha ez elmarad, én tudomásul veszem, de kíváncsi lettem volna, hogy a külügyi bizottság hogyan foglalja össze az ál…
V/15543 Gyurcsány bizonyítvány: EU elégtelen!
KOCSI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szocialista képviselőtársaim nevében azzal kezdem, hogy természetesnek tartjuk és egyetértünk a vitával, ennek ideje és helye is megfelelő, amit most teszünk, és ahol tesszük. Eleve arról volt szó, és törvény…
V/15543 Gyurcsány bizonyítvány: EU elégtelen!
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Be kell hogy valljam, csalódott vagyok, mert miután Hörcsik képviselőtársam jól megbírált minket, utána el is hagyott bennünket. Azért is bánom ezt, mert itt mindenki elmondja a magáét, és többé-kevésbé hisz abban időnként, amit elmond, de látjuk egymá…
H/15450 A II. világháború során és az azt követő időszakban a másik ország területére került kulturális értékek visszaszolgáltatásával kapcsolatos kérdések rendezéséről a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció között
KOCSI LÁSZLÓ, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A külügyi bizottság megtárgyalta az országgyűlési határozati javaslatot, azt egyhangúlag alkalmasnak találta az általános vitára, és elfogadásra javasolja. Itt meg is állhatnék, főleg a kialakult helyzetre…
H/15259 A Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Közt
KOCSI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Eörsi Mátyás képviselőtársam, bizottsági elnök az imént a remény húrjait pengette - én ezzel egyetértek, de én mindenekelőtt az öröm hangján szeretnék megszólalni, ugyanis elsősorban azt szeretném önökne…
T/12725 A Szülőföld Alapról H/12727 A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a "Szülőföld"-programcsomag létrehozásáról
KOCSI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt és kedves határon túli Barátaink és Vendégeink! Úgy tűnik, hogy a harc ideje jött el. Egyébként, ha úgy tetszik, nemzeti vagy nemzetpolitikai kérdésekben normális esetben is meglehetősen érzelmekkel, indulatokkal és…
Napirend előtti felszólalások
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Öt nappal az úgynevezett kettős állampolgárságról szóló döntés előtt sokan az országban nem tudják pontosan, hogy miről is kell dönteniük, abban pedig végképp tanácstalanok, hogyan is döntsenek. Ebben a helyzetben érdemes és szükséges kül…
V/12451 Új magyar nemzetpolitika belföldön és külföldön
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Eredetileg úgy gondoltam, hogy nemhogy nem határolódok el, hanem megdicsérem Németh Zsoltot, tekintettel arra, hogy az a hang és az a gondolkodásmód, ami tükröződött az ő szavaiból, meglehetősen szemben állt jó néhány olyan hozzászól…
H/12408 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a "Nyitott Égbolt" rendszer létrehozásáról Bukarestben, 1991. május 11. napján aláírt és a 44/1991. (IX.6.) OGY határozattal megerősített Megállapodás megszüntetéséről H/12409 A Magyar Köztá
KOCSI LÁSZLÓ, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A külügyi bizottság megtárgyalta a szóban forgó három, módfelett hosszú című országgyűlési határozati javaslatot, és azokat egyhangúlag elfogadásra ajánlja az Országgyűlésnek. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypá…
H/11434 Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírásáról
KOCSI LÁSZLÓ, az európai integrációs ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés napirendjén ismét valóban egy rendkívüli jelentőségű európai uniós tárgyú előterjesztés van, amit most kezdünk megtárgyalni. Az elmúlt másfél év ugyan bővelkedett uniós tárgyú…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy az én, illetve a mi felfogásunkban ez a kormányprogram mindarról, ami az Európa-politikát és a külpolitikát jelenti, az alapvető értékeinket és céljainkat rögzíti. Nem katalógusszerű vagy enciklopédikus, taxatív felsor…
A/3889 Mindent eldöntött a titokzatos, "magasabb " politikai akarat"
KOCSI LÁSZLÓ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hankiss Ágnes igazgató asszony a mai napon valóban nem vette át a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet élére történő kinevezéséről rendelkező papírokat. Azért került…
A/3889 Mindent eldöntött a titokzatos, "magasabb " politikai akarat"
KOCSI LÁSZLÓ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Képviselő úr, reményeiben én is osztozom. Azt tudom mondani önnek, hogy maga az intézet működési kondíciói - mint említettem - jogi és anyagi értelemben nem csorbulnak. Az valóban igaz, hogy egy nagyobb intézmény keretein belü…
K/3829 Mit tervez a kormány az Országos Széchenyi Könyvtárral?
KOCSI LÁSZLÓ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek önnel abban, hogy a magyar kultúra talán ma minden korábbinál fontosabb a számunkra. Fontos, mert a gyors változások közepette, amelyeket nem csup…
K/3606 Még egyszer a moziról
KOCSI LÁSZLÓ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A felszólalásában említett körülményeket sajnos nem tudom cáfolni. A múlt ősszel a miniszter úr és jómagam is a helyszínen tájékozódtunk a beruházásról, és valóban megdöbbentő…
K/2655 Mi lesz a geszti Tisza-kastély teraszának leszakadt tetejével?
KOCSI LÁSZLÓ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A geszti Tisza-kastély sorsát a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma természetesen figyelemmel kíséri, és igyekszik mindent megtenni a károk mielőbbi elhárítá…
K/2399 Mikor kerülnek haza a II világháborúban elhurcolt sárospataki könyvek?
KOCSI LÁSZLÓ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szándékaink és törekvéseink azonosak. Azt szolgálják, hogy a külföldre hurcolt kulturális értékeink, köztük a sárospataki könyvek mihamarabb hazatérjenek. (17.30)…
T/2128 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
KOCSI LÁSZLÓ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök elé terjesztett törvényjavaslat lehetővé teszi számomra, hogy röviden szóljak annak tartalmáról. A mindössze két paragrafusból álló normaszöveg a kul…