KOCSI LÁSZLÓ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök elé terjesztett törvényjavaslat lehetővé teszi számomra, hogy röviden szóljak annak tartalmáról. A mindössze két paragrafusból álló normaszöveg a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény részben technikai jellegű pontosítására, részben pedig egy új műemlékké nyilvánításra tett javaslat.

(18.40)

A változtatások egy része tehát korábbi pontatlanságok kiküszöbölését szolgálja. Ilyen a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély környezetében elhelyezkedő, a műemlék épületek között 2001-ben tévedésből megjelölt ingatlanok kiemelése, valamint a 2. §-ban említett törvényi szövegrész törlése. Ilyen a komáromi erődrendszert érintő módosítás is, amely az együttes elválaszthatatlan harmadik tagját, a Csillag-erődöt is beemeli a védett műemlékek körébe. Ez remélhetőleg növeli esélyeinket a világörökségi helyszínné nyilvánítást illetően is.

Tisztelt Ház! A Debreceni Egyetem templomépületének a református egyház részére történő átadása jogszabályi kötelezettségünk. Ennek teljesítését mindeddig az akadályozta, hogy a szóban forgó ingatlan a kizárólagos állami tulajdonban tartandó műemlékek listáján szerepelt. Ezt a rendelkezést kívánjuk most módosítani annak értelmében és annak érdekében, hogy a tulajdonjogot az ÁPV Rt. haladéktalanul átengedhesse a magyarországi református egyház számára.

Végül egy új műemléki ingatlan felvételére is sor kerülhet a javaslat értelmében. A Múzeum utca 7. szám alatt található egykori Hadik-palota 1875-ben épült, és mai formáját 1912-ben nyerte el. A reprezentatív épület legtöbb részletében a mai napig megőrizte eredeti kialakítását. A kulturális tárca közérdeknek tekinti és különösen indokoltnak tartja a józsefvárosi palotanegyedben, a Nemzeti Múzeum környezetében található ingatlanok védelmét, valamint azok megfelelő hasznosítását.

Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy javaslatunkat annak tárgyalása során támogatni és a benyújtott formában elfogadni szíveskedjék.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu