KOCSI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Eörsi Mátyás képviselőtársam, bizottsági elnök az imént a remény húrjait pengette - én ezzel egyetértek, de én mindenekelőtt az öröm hangján szeretnék megszólalni, ugyanis elsősorban azt szeretném önöknek elmondani, hogy a magyar szocialisták, a Magyar Szocialista Párt képviselői örömmel üdvözlik azt a napot, azt a történelmi pillanatot, amikor meglehetősen sajátosan, de már uniós tagállamok képviselőiként itt a magyar parlamentben most arról beszélünk, hogy támogatjuk a velünk szomszédos Románia és a velünk közvetlenül nem szomszédos, de mégiscsak egy történelmi térben élő Bulgária csatlakozását.
Ez rendkívül lényeges pillanata, úgy gondolom, a Magyar Országgyűlésnek, hiszen a magyar kormány vagy a Magyar Köztársaság Európa-politikája tulajdonképpen mind a bővítés, mind az Európai Unió, az európai együttműködés mélyítése tekintetében arányos, és mindenképpen kívánt haladást támogat és kíván. Ebben most számunkra ezen a napon, ezzel az üggyel a bővítés kérdése került az asztalunkra.
Elsőként nyilván azt kell itt mondanunk, üdvözlendő az, hogy lehetőség kínálkozik ennek a történelmi sorsközösségnek, ennek a történelmi térnek arra a típusú integrációjára, ami lehetővé teszi számunkra, hogy európaiság és közép-európaiság, európaiság és balkáni lét, mindenesetre mindazok a történelemben felmerült kérdések, amely értékek meglehetősen különböző politikai, esztétikai, morális, vallási és ha úgy tetszik, a közéleti értékek közötti különbözőségekben voltak megragadhatóak, mindezek egy olyan történelmi folyamatba kerülhessenek, amikor inkább a közösség, inkább a hasonlóság, inkább az együttlét válik számunkra lényegesebbé.
Miközben egy egységes Európát kívánunk, és támogatjuk a bővítést, aközben természetesen tudjuk, le sem tagadhatnánk, hogy vannak vitáink, a történelemből felhalmozott problémáink, melyeket nem lehet, nem is tudunk, és nem is akarunk a szőnyeg alá söpörni. Tudjuk, hogy ezeket meg kell, és meg is lehet oldani. Azt sem hisszük, hogy az Európai Unió mindezekre automatikus és egységes megoldást kínálna, abban azonban reménykedünk, hogy az Európai Unió, közös európai létünk megkönnyítheti, hozzájárulhat ezen történelmi vitáink, konfliktusaink megoldásához.
Azt is gondoljuk, hogy amikor tárgyilagosan lehet itt beszélni tényekről, szerződésekről, feltételekről, számokról, akkor megtehetjük ezt is - a kormány nevében Bársony András beszélt ezekről -, azonban azt is gondoljuk, hogy ilyen pillanatokban jelentősége van a jelképeknek és a gesztusoknak. Ezért azt gondolom én is, hogy bár megtehetnénk, hogy a történelmi konfliktusaink, megoldatlan kérdéseink jegyzékét most belefogalmazzuk egy ilyen dokumentumba, azonban ennek messzemenően nincs itt a helye, és nincs is értelme.
Én már túl vagyok egy bizottsági ülésen, a külügyi bizottság tárgyalta azt a módosító indítványt, amire Eörsi Mátyás itt utalt, és azt kell hogy mondjam, az viszont most már tény, hogy a külügyi bizottság ülésén - és ilyenformán a külügyi bizottság egésze - nem támogattuk ezt a módosító indítványt. Nem támogattuk, mégpedig azért, mert úgy ítéljük meg, hogy a Magyar Köztársaság szempontjából mindazok a dokumentumok, amelyek ezekben a szerződésekben - a csatlakozási jegyzőkönyvben, az okmányokban és ebben az országgyűlési határozati javaslatban, amit a kormány elénk terjesztett - állnak, elegendőek ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság érdekeit ebben a csatlakozási folyamatban megfogalmazzák és képviseljék.
Minden ezen túlmenő megfogalmazás, lista, dokumentumkiegészítés, ami még számba veszi az agyunkban egyébként mindig jelen lévő és a nyelvünkre jövő sok-sok problémát, amik megismétlem: terhelték közös múltunkat, ezeknek a kiegészítéseknek az idejét nem most látjuk, és az alkalmát sem. Azt is mondhatnám, nem ez a módja, hogy egyébként létező súlyos, fontos vitákat megoldjunk, hogy megoldást keressünk eddig meg nem oldott közös problémáinkra.
Mindazonáltal én is szeretném kifejezni azt a reményemet, hogy ez egy pillanatig sem fogja eltántorítani ellenzéki képviselőtársainkat attól, hogy támogassák ezt az országgyűlési határozati javaslatot, és megkapja a kormány azt a felhatalmazást, hogy április 25-én ezt a csatlakozási szerződést aláírhassa. Németh Zsolt képviselőtársam mosolya mindezt visszaigazolja számomra.
Annyit szeretnék még hozzáfűzni mindahhoz, amit eddig talán sikerült kifejeznem a szocialisták nevében, hogy természetesnek vesszük akkor is, ha erre most szigorú, rigorózus mondatokban külön nem szólítjuk fel a magyar kormányt, hogy a magyar kormány figyelmesen és éberen követni fogja azt a folyamatot, amelyik még 2007 vagy akár 2008. december 31-éig eltart; és mindazokat a feltételeket, amelyeket megfogalmazott az Európai Unió - az Unió más tagállamaival együtt -, tisztán és világosan számon kéri a folyamaton, és érvényesíteni fogja Magyarország érdekeit.
Ugyanakkor azt is meg kell hogy fogalmazzam, hogy miközben ezt elvárjuk a kormánytól, és elhisszük, bízunk benne, hogy így fog eljárni, eközben azt sem hallgathatom el, hogy ugyanakkor minden olyan lépés, amelyik - megismétlem: szerintem feleslegesen és értelem nélkül - különböző problémákat akar listákba foglaltan dokumentumba zárni, ezek a lépések nem könnyítik meg sem a romániai magyar-román kapcsolatokat, és nem könnyítik meg a magyar-román államközi kapcsolatokat sem.
Ilyen megfontolásból is kérem képviselőtársaimat, hogy fogadják el érveinket, és ha nem is tudjuk támogatni módosító indítványaikat, együtt támogassuk a kormány indítványát, és hatalmazzuk fel a szerződés aláírására.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés