KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nehéz megállnom, hogy önöket hallgatva ne idézzem Örkény István Pistijének az örökbecsű mondatát, aki azt találta mondani, mint gyárigazgató magáról, hogy annyi mindenhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít.

Annyi minden dologról, olyan sok területről hangzanak itt el megfellebbezhetetlennek tűnő ítéletek és állítások, hogy egész egyszerűen ez csodálatos. Gyakorlatilag a rendészettől az önkormányzati világon, a kultúrán, oktatáson, egészségügyön, szociális szférán keresztül egy képviselőtől gyakorlatilag néhány perc alatt egy egész világmagyarázatot ismerhetünk meg. Én erre csak három dologban reagálnék tulajdonképpen Firtl Mátyás kollégának barátsággal. Az egyik az, hogy ez a válság nekünk sem jött jól, senkinek sem jött jól, legfeljebb annak, aki spekulálhatott a mások bajára.

A második, hogy attól még, hogy az IMF adott esetben másokkal együtt segítséget nyújtott Magyarországnak, és ezért bizonyos szempontokat vagy kritériumokat megfogalmazott, ettől ő még nem nemzetellenes, mint ahogy az Unió sem az, és mások sem azok, akik segítenek akkor, ha egyébként erre szükségünk van.

A harmadik dolog, hogy én is nagyon fájlalom, hogy az idegen nyelvi kultúra az országban ilyen, de higgye el, nem biztos, hogy kizárólag és csakis azon múlik, hogy a két tannyelvű iskolák éppen melyik költségvetési évben milyen támogatást kapnak. Ez egy sokkal bonyolultabb kérdés ennél, szerintem ön is egyetértene ezzel, ha nem itt vitatnánk meg ezt a kérdést.

Végül szeretnék áttérni egy olyan dologra, ami talán némileg némi egyetértést azért hozhat, mert amit Paizs József itt mondott az elmúlt évekről, a kistelepülési világról a szegényebb övezetekben vagy a gazdagabbakban egyaránt; azért nálam is az látszik, ott a 93 település közegében, az Ormánságban és a gazdagabb villányi vidéken is, hogy olyan időszakot élünk meg, amelynek a fejlesztési lehetőségei, a fejlődés kézzelfogható lehetőségei sokkal gazdagabbak, mint bármikor korábban. Ezt nyilván nem önmagunktól tudjuk mi nagy kegyesen biztosítani, hanem egy olyan időszakban élünk, az uniós tagságunk bizonyos értelemben beérett, egy olyan helyzetben voltunk, ami hála istennek, ilyen következményekkel is járt.

És ha már erről beszélünk, akkor tárgyilagosan azt is meg kell állapítani, hogy persze itt hallgatván akár minket, akár önöket, gondolhatja a nem túl sok tanúja ennek a vitának ebben az országban, hogy itt vagy az van, hogy nemzethalál, kín, siralomvölgy és mindenféle, vagy pedig a fényes jövő töretlen képe. Én azt gondolom, hogy ha kicsit reálisabbak vagyunk, akkor sokkal komolyabban vesznek minket az emberek, és talán sokkal nagyobb figyelem övezi majd azokat a vitákat, amelyek ebben a Házban a későbbiek során fognak zajlani.

Az biztos, hogy ez a költségvetés - lett légyen sok hibája akár, és kényszerköltségvetésnek is nevezhetjük - azt a nemzeti társfinanszírozást, azt a pénzt biztosítja az ország számára, amely lehetővé teszi, hogy az Unió adta lehetőségekkel éljen. Egyébiránt ez azért is fontos, mert a 2004 és 2006 közötti időszak gyakorlata most válik igazából láthatóvá, és azt kell hogy mondjam minden vitánk ellenére, hogy az a helyzet, hogy Magyarország ebben az értelemben rendkívül jól teljesített. Nyilvánvalóan azt, hogy 2007 és 2013 között hogyan él a lehetőségekkel, később lehet majd lemérni, de az első alapkérdés az, hogy tudunk-e olyan nemzeti társfinanszírozást összegszerűségben és a finanszírozás rendjében biztosítani, ami ezt a lehetőséget valósággá teheti az ország lakóinak.

(A jegyzői széket Tóth Gyula foglalja el.)

Ebben a költségvetési esztendőben ez egy közel 642 milliárdos tétel, ami az európai uniós forrásokat illeti, és javarészt olyan programokból áll, amelyet mindannyian nagyon jól ismerünk. Most már a kohéziós alap is hozzátartozik, az Új Magyarország vidékfejlesztési program, az Új Magyarország fejlesztési terv és egy rakás más olyan lehetőség, amivel - azt tudom mondani - még azokon a vidékeken is tudunk élni, ahol egyébként az önerő nem tobzódik. Ebbe beletartozik nyilván a svájci hozzájárulás, a norvég támogatás, amiből a siklósi vár tud megújulni, egy rakás olyan dolog, ami egyébként korábban nem volt, és ami nem megy anélkül, hogy hozzá ne tennénk azt a sok milliárdot, amit egyébként közpénzeinkből a költségvetési törvénnyel oda kell hogy rendeljünk. Ezt az Állami Számvevőszék is megállapította, a bizottsági ülésen is - tulajdonképpen ebben vita nem lévén - megállapíthattuk valamennyien, hogy ezt a helyzetet, ezt a lehetőséget a költségvetési törvény biztosítja.

(13.50)

Szeretnék még két dolgot elmondani. Itt vita alakult ki abban az ügyben, hogy mi a helyzet az önerővel. Ezt én is problémának tartom akkor, ha pusztán az a 10,6 milliárd forint, ami automatizmusokat táplál most már csak, és új pályázókat nem tud támogatni 2010-ben, ezt problémának látom akkor, ha másfelől a pályázati kiírások nem lesznek érzékenyek arra, nem tudnak választ adni arra a különbségre, ami az önerőképesség és erőszükséglet között fennáll a települési világban. De lehet, meg lehet oldani azt a problémát, hogy egyébként teljesen normatív módon, ha úgy tetszik, automatikusan, érzékenyen a különbségekre, eleve már úgy írjuk ki a pályázatokat, hogy azt az önrészt kérjük el, követeljük meg a településektől, ami egyébként méltányos akkor, ha az ő adottságait figyelembe vesszük.

Arról is szólni kell, hogy nekem is fáj, és én sem örülök annak, hogy fel kellett függeszteni a hazai decentralizált forrásokat, mert hiszen az a települési világ, amit mi is képviselünk, nagyon is rá van utalva, nagyon is kell, szükséges ez a pénz. Én abban bízom, hogy ez a felfüggesztés átmeneti, abban bízom, hogy ha a céljaink, amiket egyébként azzal a meglehetősen szigorú költségvetési politikában is szolgálni kívánunk, ami a gazdaság és a foglalkoztatás élénkülését hozza és gazdasági növekedést eredményezhet, akkor ezt a felfüggesztést megállíthatjuk, és a közeljövőben ezekkel a pénzeszközökkel tudjuk támogatni a települések kisebb volumenű fejlesztéseit.

Végül időm arra van, hogy egy dologra utaljak még. Szerintem lehet azt mondani, hogy persze több kell az EU-elnökségi felkészülésre, de azt tudni kell, hogy igazából nekünk a jövő esztendő január 1-jére kell elérni egyfajta készültségbe, hogy a csoportos elnökségben a magyar tisztségviselők, a magyar résztvevők méltó partnerei legyenek a spanyol és a belga partnereknek. Erre a források rendelkezésre álltak és működtek. Azt gondolom, hogy ha a következő esztendőben azt látjuk, hogy pótlólagosan kell még gondoskodni bizonyos pénzeszközökről, akkor erre módja van az Országgyűlésnek és a kormánynak is.

Végül sokat vitatkozunk a külügyi költségvetésről. Ennek csak egy mozzanatát hadd hozzam itt szóba: ebben a költségvetési törvényben is szerepel egy tétel, ami arról szól, hogy mi értékesítsük tulajdonképpen a szorosabban vett működéshez nem szükséges ingatlanvagyon egy részét, és ezzel szolgáljuk a kormány szakmai munkáját, a magyar külpolitika céljait. Ez rendjén való is, ez rendben van.

Azt is rendjén valónak tartom, ha időnként ezt a külképviseleti hálózatot átnézzük. Csak azt javaslom magunknak is, ennek a kormánynak és a következőnek is, hogy nézze meg azt is, hogy egyébként Magyarország milyen hálózatot tart fenn a külföldi kulturális intézetek tekintetében; milyen gazdaságdiplomáciai hálózatot tart fenn egyébként ezen felül; és egyáltalán komplexen nézze meg azt, hogy azt az erőt, amit erre fordíthatunk, a leghatékonyabban tudjuk felhasználni, és ne mindig csak szűkebben ott keresgéljünk, ami kimondottan a legszűkebb magyarországi külképviseleteket, nagykövetségeket, illetve a konzulátusokat illeti.

Ha így közelítünk hozzá, akkor talán a szűkös források is értelmesebben és hasznosabban állhatnak rendelkezésünkre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu