KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Minden bizonnyal nehéz lesz visszaterelni a Ház figyelmét a költségvetésre és a költségvetésnek egy konkrét fejezetére. Én megértem, hogy vannak, akiknek az az érdekük, hogy az esti vitát előrehozzák délelőttre, a tévéközvetítés idejére, mégis fájlalom, hogy a költségvetés szakmai kérdései ily módon háttérbe szorulnak.
Egy olyan kérdésről szeretnék szólni, amely amúgy is elég ritkán foglalkoztatja a Házat. Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság azon módosító indítványairól kívánok beszélni, amelyek a magyarországi kisebbségek sorsát érintik, amelyek a kisebbségi szervezetek finanszírozásával kapcsolatosak.
Természetesen örülök annak, hogy a bizottság indítványai közül néhány elnyerte a kormányzati többség támogatását. Kevésbé örülök annak, hogy ezek az indítványok eseti megoldást jelentenek például kisebbségi iskolák sorsára; jobban örülnék, ha végre előrehaladna a jogi szabályozás, és hosszú távú költségvetési garanciákkal lehetne például biztosítani a hercegszántói vagy a körösszakáli nemzetiségi iskolák jövőjét. De örülök annak is, hogy ezek az átmeneti megoldások megszülettek.
Nem tudok viszont beletörődni abba, hogy a kormányzati többség nem támogatta a 629. számú bizottsági indítványt. Ez olyan forrás megemelését célozta meg, amely a cigány származású gyerekek oktatását is finanszírozhatja. Nem olyan régen, csütörtökön szó esett a Házban a cigány gyermekek jövőjéről, a cigányoktatásról, és a miniszterelnök a zárszavában a következő mondatokat mondta: "Bevallom őszintén, rosszul esik, amikor olyan hozzászólásokat hallok itt, a tisztelt Házban, mintha a magyar kormány számára erkölcsileg nem volna fontos, hogy foglalkozzon a romák jövőjével, amely valóban szorosan összefügg az egész ország jövőjével. Ezt én kicsit bántó dolognak tartom, hiszen úgy érzem, ez morális kötelessége mindenkinek Magyarországon, beleértve a magyar kormányt is."
Távollétében is megnyugtathatom a miniszterelnök urat, hogy természetesen nem volt szándékomban megsérteni őt. Vitatkozni viszont kívánok; akkor is, most is. Úgy gondolom, hogy egy kormánynak nem kizárólag és nem elsősorban morális kötelessége a cigány gyermekek oktatásának támogatása; mondhatnám azt, hogy ez jól felfogott gazdasági érdeke a többségi nemzetnek, mondhatnám azt is, hogy jó értelemben vett önzése a többségi nemzetnek, de mondhatnám azt is, hogy a gazdasági növekedés jövőjének egyik kulcskérdése. És ha így tekintem, ha a gazdasági fejlődés kérdésének tekintem a cigányoktatást, akkor a számoknak is pontosaknak illik lenniük, azoknak is, amelyeket a miniszterelnök számára feljegyzésként adtak oda. Ugyanis ő azt mondta, hogy 1997-ben 272 ösztöndíjas cigány gyermek volt Magyarországon. Elfelejtették neki megmondani, hogy ez csak egyetlen forrásból, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány terhére finanszírozott forrásból díjazott gyermekek számát jelzi. Ehhez hozzájön egy másik közalapítvány terhére 640 fő, hozzájött a Művelődési Minisztérium költségvetéséből finanszírozott több száz fő, valamint a Ghandi Közalapítvány, amely akkor 325 millió forint volt. Csak a Ghandi Közalapítvány azóta 125 millióval csökkent; természetesen ez nem választható el az intézményfejlesztés ívétől, sorsától sem.
Mindebből arra a következtetésre kell jutnunk, hogy senkire nem illendő szégyenbélyeget nyomni, mint ahogy senkinek nincs dicsekedni valója azzal a 7575 megtámogatott cigány származású gyermekkel sem, akikről a miniszterelnök beszélt. Hiszen ezt a 7575-öt 145 ezer iskolás korú cigány gyermek számához kell viszonyítanunk, és ennek a 145 ezer gyereknek kell piacképes szaktudást szereznie, hogy ne munkanélküli-sorsra nőjön föl, és ne társadalmi jövedelemből kelljen majd megélnie. A bizottság ezért egyhangúlag javasolta a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány költségvetésének a felemelését.
Megelőzte ezt az indítványt egy szocialista indítvány, amely sokkal szerényebb volt, és a bizottság kormánypárti képviselők javaslatára emelte meg a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány költségvetési támogatását, mint ahogy kormánypárti képviselőtársaim jelölték meg ennek a megemelt alapítványi támogatásnak a forrását is. Nem tudunk beletörődni, hogy ez a javaslat nem nyerte el a kormánypárti többség támogatását.
A holnapi bizottsági ülésen kísérletet fogunk tenni arra, hogy új javaslatot nyújtsunk be, éppen a miniszterelnök úr szavaira alapozva, morális kötelességként, de jól felfogott gazdasági érdekeink hívó szavára is cselekedve.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés