PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Képviselőtársaimmal azért javasoltuk a törvénytervezet egyes rendelkezéseinek az elhagyását, mert meggyőződésünk, hogy a benyújtott törvény alkotmánysértő, sérti a piacgazdasági követelményeket, nem felel meg a külső és a belső, egyáltalán az üzletrész-tulajdonosok érdekeinek.

Meggyőződésem, hogy egy ilyen törvényt ráereszteni a magyar vidékre, rászabadítani a szövetkezetekre, igen nagy felelőtlenség. Ha valaki figyelemmel kíséri, hogy a Bankszövetség meg a pénzvilág mit szól ehhez a kutyakomédiához, egyértelműen látszik, hogy itt sem a külső üzletrész-tulajdonosok nem fognak jól járni, sem az aktív dolgozók, sem a nyugdíjasok, mert ha ezt a förmedvényt meglátják, amit az imént osztogattak, akkor uraim, a szövetkezetnek a hitel fel van mondva, és földönfutóvá tesszük. A még magyar tőkével működő szövetkezetek vagyonát tudatosan, politikai megfontolásból átjátsszuk a haveroknak, de még inkább a külföldi tőkének!

Szeretném azt is jelezni, hogy ez a mostani kormánykoalíció pünkösdi királysága lesz, azt hiszi, hogy sikert ér el, pedig csak magára vonja a vidék haragját. Tessék szétnézni Somogy megyében, a város környékén: már minden nagyobb terménytároló, -szárító szövetkezeti vagyon német, osztrák, holland tulajdonban van. Miért? Mert a bankok felmondták a hitelt.

Tehát ezt a kérdést meg kell oldani, állami közreműködéssel kell megoldani, de nem így, hogy a jövedelemhiányos, tőkehiányos mezőgazdasági szövetkezetekre még több terhet rakunk. Mert a pénzintézetek, a piaci partnerek nem hülyék, még ha a politika annak is nézi őket, és a saját bölcs belátásuk szerint cselekednek. Tehát nagy hiba, hogy itt tart ez a törvénytervezet.

Forrás: parlament.hu