DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az igazság az, hogy az előbb elfogadtuk, hogy szakaszoljuk a vitát, de úgy látom, bizonyos összefüggések azért vannak, és elnézést kérek, ha most átnyúlok egy másik témára.
Szeretném leszögezni, hogy az eredeti javaslat is és a módosító javaslatokkal kínált megoldás is azért felel meg az alkotmány rendelkezéseinek, mert az alkotmány 21. § (3) bekezdése mindenkit, így az országgyűlési képviselőket is együttműködésre kötelezi az országgyűlési bizottságokkal. Nem lehet egy kétharmados törvénnyel, a képviselői jogállásról szóló törvénnyel takarózni, nem lehet azt mondani, hogy a képviselőnek csak annyiszor kell vagyonnyilatkozatot tennie és az előtt a bizottság előtt vizsgálható, amelyet a képviselői jogállásról szóló törvény ír elő, mert az alkotmány - azért ebben mindannyian megegyezünk - magasabb szintű jogszabály. Tehát az alkotmány alapján, ezért terjesztettem elő az 5. pontban azt a javaslatot, hogy maguk a képviselők legyenek kötelesek a bizottság rendelkezésére bocsátani a korábbi vagyonnyilatkozataik mentelmi bizottság által hitelesített példányát, amelybe ez a vizsgálóbizottság már minden gond nélkül beletekinthet. Hangsúlyozom, hogy az országgyűlési képviselők az alkotmány alapján kötelesek ezzel a vizsgálóbizottsággal együttműködni és a bizottság számára adatokat szolgáltatni.
Megjegyzem, hogy Salamon képviselőtársam már beadott egy kapcsolódó módosító javaslatot, amelynek pont az a lényege, hogy erre, az alkotmány 21. § (3) bekezdésére hivatkozzon a bizottság, amikor egy képviselőt felhív arra, hogy szíveskedjen adatokat közölni. Mert ha minden állampolgár számára kötelező egy bizottsággal együttműködni, akkor bizony a képviselőknek is ezen kötelezettsége fennáll. Ezért tettem meg ezeket a javaslatokat.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés