DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Németh Imre Képviselő Úr! Örülök, hogy a képviselő úr örülne annak, ha nemzeti kérdésnek tarthatnánk az agrárkérdést. Mi mindenesetre azért kötöttük meg az agrárbéke-megállapodást, mert ezt ezzel is ki akartuk fejezni.
Mi is örülnénk annak, ha betartották volna az agrárbéke-megállapodást. Nem a minisztérium vagy a kormány nem tartotta be, hanem azok nem tartották be, akik a vállalt kötelezettségeket súlyosan megsértették, hiszen ennek az agrárbéke-megállapodásnak a neve azért agrárbéke-megállapodás, mert a felek kijelentik, hogy az esetleges nézetkülönbségeiket a jövőben is tárgyalásos úton rendezik. Nem tárgyalásos úton rendezték, hanem, többször elhalasztva, az utakra vonultak, és ilyen módon akartak a kormányra nyomást gyakorolni.
Honnan adódik a 85 milliárd forintos különbség a költségvetésben? A tényszámokból adódik. Turi-Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt volt frakcióvezető-helyettese, aki a vezérszónoklatot tartotta a költségvetés kérdésében, felhívta a figyelmet arra az ügyre, hogy miért beszélünk mi 85 milliárd forintról, és miért beszélnek mások 50 milliárd forintról. Mi azért beszélünk 85 milliárd forintról, mert a valós lehetőségeket hasonlítjuk össze. Tehát 2001-ben 85 milliárd forinttal több költségvetési pénzt használhat fel az FVM, mint 2000-ben. Miből adódik az 50 és a 85 milliárd forint közötti különbség? Ez igen bonyolult, de megpróbálom elmagyarázni. Abból adódik, hogy a 2000. évben olyan bevételeket is figyelembe vettek - a korábbi tárgyalások és megállapodások alapján ezek nemzetközi pénzek voltak -, amelyek nem folytak be. Tehát itt nem valós forrásokat vet össze valós forrásokkal.
Számunkra egy lehet az érdekes, hogy a valósan felhasználható források mennyivel bővültek.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés