DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Olyannyira egyetértünk, a minisztérium és a kormány is önnel abban, hogy stratégiára van szükség, hogy ezt idejekorán megalkottuk. (Bauer Tamás: Csak titkolják!)

1999 februárjában informális kormányülésen kétnapos vita után fogadta el a kormány annak az elképzelésnek a részletezését, amely a kormányprogramon alapul. A kormánynak az az álláspontja, hogy az agrárstratégiát a kormányprogram foglalja magába. Ha a képviselő úr részt vett ezen a vitán, akkor bizonyára kézhez kaphatta ott a kormányprogramot, és azóta is megismerkedhetett volna vele. Ennek van agrár- és vidékfejlesztési fejezete. Az FVM illetékes arra, hogy ezt a stratégiát a maga területét tekintve kibontsa és részletezze. 1999 márciusában ezt megjelentettük, óriási példányszámban hozzáférhetővé tettük.

Annak ellenére, hogy szándékainktól eltérően olyan természeti csapások és olyan külső piaci helyzet rontotta a mezőgazdaság fejlődési lehetőségeit, amire senki nem számíthatott, és ami jó, ha százévente egyszer fordul elő, most egymást követő években ez előfordult, tehát nem tudtunk bizonyos válságkezelő technikákat nélkülözni.

Az agrárstratégia megvalósításában az időarányos feladatokat teljesítettük. Ha önök ezt elolvassák, akkor láthatják, hogy mi mindenben léptünk előre, és ennek az agrárstratégiának a további megvalósítását szolgálják azok a projektek, amelyekről az előbb beszéltem.

Forrás: parlament.hu