DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Sok mindenre lehet reflektálni azon túl is, amit én a kétpercesekben már megpróbáltam eddig is elmondani. Azt hiszem, hogy nem lenne értelme annak, ha ezeknek a kétperceseknek a gondolatait most megismételném. Ahol szükséges lesz, ott utalok ezekre a rövid felszólalásokra.
Azt hiszem, hogy egyetlenegy feladata lehet az agrárjelentésnek, az, hogy legalább az év néhány napján a politikusok, akik mindannyian kijelentik, hogy mennyire szeretnék, ha ez egy nemzeti kérdés lenne, objektíven foglalkozzanak a mezőgazdaság kérdéseivel.
(18.20)
Ezért számomra egyenesen megdöbbentő Mayer Bertalan képviselő úrnak a felszólalása, aki mindenkitől, frakciótársaitól eltérően is még a tényszerűséget is elvitatja az agrárjelentéstől.
A tárca jelentését sokan a kormányon belül sem tartották eléggé arányosnak. Nagyon kritikusnak, nagyon önkritikusnak tartották, de az volt a vélemény a kormányülésen is, hogy erősíteni kellene a kétségtelenül meglévő sikerek jobb bemutatását. Úgy, ahogy ezt Lezsák Sándor képviselő úr is felvetette, amivel teljes mértékben egyetértünk.
Nyilvánvaló, hogy az agráriumban vannak sikertelenségek, ezt senki nem vitathatja. És mivel a gazdaságban folyamatok vannak, ezek a sikertelenségek valahol ahhoz a múlthoz kapcsolódónak, amely múltról ma már sokan elfeledkeznének. Herbály Imre képviselő úr mondta - és azt hiszem, hogy kormányoldalon ezzel teljes mértékben egyetérthetünk -, hogy nem kell visszahozni a múltat, mert ez nem vezet sehová. Nem akarjuk visszahozni a múltat, ezzel teljesen egyetértünk. Mi a jövőt építjük, egy olyan mezőgazdaságot akarunk, amely hatékonyan, megfelelő jövedelemtermelő képességgel, a minőségi termelést előtérbe helyezve, jó eséllyel vehet részt a korlátozásmentes versenyben, amire az Európai Unióban lehetőség nyílhat.
Az objektivitás nemcsak az előterjesztő kötelezettsége, hanem a vitában részt vevőké is. Én nagyon rossz érzéssel vettem tudomásul - egy ideig nem is akartam meghallani, aztán kénytelen voltam meghallani, mert imamalomszerűen ismétlődtek ezek a kiszólások - azokat a minősítéseket, amelyek súlyosan sértőek nemcsak a magyar gazdákra, hanem Magyarországra is. Én nem tudom, hogy ki vonhatja le azt a következtetést, hogy itt gyarmati viszonyok lennének. Egyszerűen nem értem. És hasonló minősítésekkel sem lehet egyetérteni.
A kétperces felszólalásokban megpróbáltam bemutatni azt, hogy bár lehet, hogy ennek az óriási tudáshiánynak az oka a mi gyenge kommunikációs képességünk, de itt óriási félreértések és félremagyarázások vannak. Talán ez nem is lehet véletlen. Mi nemzeti ügyként szeretnénk a mezőgazdaság kérdéseit kezelni, ugyanakkor ezzel ellentétes törekvéseket kell napról napra tapasztalnunk.
A kormányt - ahogy én ezt a kétpercesekben elmondtam - a mezőgazdaság ügyeinek kapcsán mintegy a vádlottak padjára akarják ültetni. De mit szóljanak a tárca különböző rendű és rangú dolgozói, akik soha annyit nem dolgoztak, mint ebben az elmúlt két és fél évben? Akiknek nem nyolc órából áll a munkaidejük, mint '94 és '98 között - akkor még négy órát sem kellett bent tartózkodni -, hanem annak a többszöröséből. Mit gondoljanak akkor, amikor ennyi támogatást - bár ez a támogatás még mindig nem elégséges - soha nem tudott még kormány a magyar agráriumnak adni? Mit mondjanak akkor, amikor a költségvetés belső szerkezetét különböző szükségintézkedések miatt kell megbontani, és azért érik támadások a tárcát, mert ebből az előre nem látásnak a jeleit akarják levezetni?
1999-ben minden tárca költségvetésének 1,9 százalékát vonta el a kormány, és az általános tartalékkal együtt különböző kárenyhítő intézkedésekre fordította - ezek a károk a belvízből, az árvízből, özönvízszerű esőzésből, aszályból és egyebekből adódtak -, és ezzel kifejezte azt, hogy a kormány a nehéz helyzetbe került gazdákat semmiképpen sem hagyja a sorsukra.
Nem lehet másnak tekinteni, mint olcsó politizálásnak, hogy ha úgy hozok fel példákat, és úgy említek személyeket, mintha ezek között bármiféle kapcsolat lenne. Filozófusok megállapítása - most nem akarom mondani, hogy ez helyes megállapítás-e vagy nem helyes, mindenki eldöntheti -, hogy az a köznapi tudat, amikor valaki a tények egymásutániságából ok-okozati összefüggést akar levonni; vagy pedig úgy állít be, úgy csoportosít különböző ügyeket, hogy úgy tűnik, mintha ezek valamilyen oksági kapcsolatban állnának egymással.
Rozgonyi Ernő képviselő úr megemlítette, sőt kihangsúlyozta, hogy az ostoros-novaji szőlősgazdáknál micsoda visszaélések vannak, és ezt maga a politikai államtitkár is elismerte. A politikai államtitkár én vagyok. Én azt ismertem el, hogy a tárca vizsgálatot folytatott, és megpróbálja a helyzetet normalizálni. De az anomáliák az előző kormány időszakára vezethetők vissza, mi ezt próbáljuk orvosolni. Nem mi követtük el ezeket az anomáliákat, tehát ezért nekünk ilyen elismerő nyilatkozatot semmiképpen sem kell tennünk.
Mi a politika szerepe a különböző vitákban? Rendkívül érdekes. Több képviselő úr az MSZP frakciójából sérelmezte, hogy a költségvetési bizottság vitáján - mert nagyon sok bizottság foglalkozott az agrárjelentés tárgyalásával - miért nem a miniszter úr, vagy ha nem a miniszter úr, a politikai államtitkár vett részt. Úgy gondolom, hogy a miniszternek is és a politikai államtitkárnak is vannak egyéb feladatai, így például a kormányzás, a különböző, ebből fakadó teendők ellátása. A költségvetési bizottság ülésén évente legalább egyszer be szokott a tárca vezetője vagy helyettese számolni. Számomra például az ország innen szinte legtávolabbi sarkában rendeztek egy olyan költségvetési beszámolót, ami hat órán át tartott, és a tárca költségvetésének mindenféle kiadásáról a legkisebb részletekbe menőkig ott elszámoltattak.
Azt hiszem, hogy a tapasztalatainkat nemcsak a parlamenti vitákból kellene szereznünk, nemcsak a költségvetési bizottság ülésein való részvételből. Nekünk a tapasztalatainkat elsősorban más forrásból kell szereznünk, azért vagyunk a tárca vezetői.
Rendkívül érdekes az, a tavalyi vitához hasonlóan is, hogy mindenkinek a hiányát fölvetették az MSZP frakciójából, csak a saját hiányukat nem vetették fel. Elmondták azt, milyen kár, hogy nem hosszabb időkeretben foglalkozik a parlament az agrárjelentéssel. Most csak a rádióhallgatók kedvéért mondom: hátratekintek, és egyetlenegy MSZP-s képviselőt nem lehet látni a teremben. (Bebes István: Így van!) Nyilvánvaló, hogy ők... (Mayer Bertalan bejön az ülésterembe.) - most megjelent egy képviselő, nagyon örülök ennek, hogy láthatok újból egy MSZP-s képviselőt. De hiányolnak olyan minisztereket és államtitkárokat, akiknek nyilvánvalóan most más teendőik vannak. Hiányolják a belügyminiszter urat, hiányolják a pénzügyminiszter urat vagy a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárát; nyilván nagy veszteség érte őket, hogy ezt a vitát nem tudták végighallgatni. Ebből egyébként nyilván az következne, hogy éjjel 2 órakor, amikor ma reggel befejeződött a vita, térhetnének át a hivatali teendőik elintézésére.
Figyelembe kell venni azt, hogy rendkívül jelentős költségvetési eszközöket költ el az FVM. Az, hogy mi ezt mennyire hatékonyan tudjuk elkölteni, hogy ebből milyen hatások adódnak, attól is függ, hogy hagynak-e minket dolgozni. Tisztelettel kérjük, most már második alkalommal, mert már másodszor tárgyaljuk az agrárjelentést, hogy hagyjanak minket dolgozni. Ebben benne van az is, hogy ha véleményük van, akkor azt kíséreljék meg összefogottan elmondani, úgy, hogy mi, ha rajtunk múlik, akkor ebből valamilyen következtetést le tudjunk vonni.
(18.30)
Nem tudjuk másként felfogni azt a felvetést, amit többször megcáfoltunk, mégis újból és újból idekerült, hogy nincs agrárstratégia, miközben azok táskájában, akik ezt felvetik, nyilvánvalóan ott lapul az a most már másfél éve megjelent kiadvány, amely a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés stratégiai kérdéseit taglalja, és amelyből kinőnek azok a projektek, amelyekről beszéltem - amelyek egyfajta Széchenyi-tervként értelmezhetőek a mezőgazdaság esetében.
Nem lehet másnak felfogni, mint olcsó politizálásnak az olyan beállításokat, hogy "a búza stratégiai fegyver, aki ezt kiengedi a kezéből, az bolond". Nem érzem azt, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium bármikor a búzát - akár stratégiai fegyverként, akár mint egy nagyon jó hatékonysággal Magyarországon megtermelhető terméket - kiadta volna a kezéből, sőt örömmel jelenthettük be itt a parlament előtt is, hogy 1 millió 200 ezer hektáron vetették el a búzát, és a 2000. évinél jóval nagyobb búzatermésre van komoly esély.
A sikerről és a sikertelenségről egyaránt kell beszélni, de ha valaki valamiről véleményt mond, annak illik tájékozódnia, nemcsak azt követelni, hogy különböző bizottságok ülésein vegyen részt, hogy tájékozottá váljon, hanem a saját tájékozottságáról is kellene gondoskodnia.
Ebben az évben egy rendkívül jelentős kiállítás megrendezésére került sor. Ez egy olyan nagy formátumú rendezvény, hogy hosszú idő óta csak négy-öt évenként kerül sor rá. Ez az OMÉK, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás és Vásár, rengeteg külföldi magas rangú vendéggel, soha nem látott számú látogatóval, és mindenki, aki ott volt, megállapíthatta, nemcsak hibátlanul megrendezett rendezvény volt ez, hanem igen kiváló mezőgazdaságot és élelmiszeripart volt képes bemutatni - beleértve az állattenyésztést is, azokat a kiváló genetikai alapokat, amelyekre joggal büszkék lehetünk. Hasonlóan sikeres rendezvény a Foodapest is. Most nem kiállításokat akarok itt felsorolni, hanem ötleteket arra, hogy honnan lehetne ismereteket szerezni arról, hogy mire képes a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar; hogy milyen kiváló minőségű termékek előállítását tudja produkálni. Ez kiderül az AMC által külföldön rendezett különböző kiállításokon is.
A mai vita alkalmat adott arra, hogy a rosszul sikerült, 1997. évi agrárfejlesztésről szóló törvény kiválóságait egyesek itt újból hangsúlyozzák. Ez egy nem kellő körültekintéssel készült törvény, nagyon sok hibája van; nem akarok kitérni arra, hogy mi minden, hiszen ezt egy évvel ezelőtt körülbelül háromnegyed órán át próbáltam összefoglalni. Ennek a vitának a résztvevői csaknem ugyanazok voltak, mint ma, ennek ellenére - hogy mondjam - az újszülött naivitásával ezek a kérdések újból felvetődtek.
Lehet azt mondani, milyen jó, hogy annak idején az MSZP-SZDSZ-es többség gondoskodott arról, hogy legalább a bruttó hazai termék volumennövekedésének megfelelően kell a költségvetési támogatásokat a mezőgazdaságban és a vidékfejlesztésben növelni, ugyanakkor rengeteg mindent nem határoztak meg ahhoz, hogy egyáltalán honnan és hogyan kellene ezeket a számításokat végezni. Így például nem gondoskodtak arról, hogy megfelelő bázisról induljanak ki ezek a korrekciók, és ha a hiányt korrigáljuk, akkor az hiány marad.
Nem lehet ugyanúgy számon kérni egy kormányzaton az állítólagos törvénysértést, függetlenül attól, hogy ez miért következett be. Mivel egy szükséghelyzet miatt került sor a tárcák költségvetési összege egy részének elvonására, nyilvánvaló, hogy ezt a szükséghelyzetet és az ebből a szükséghelyzetből következő feladatokat aligha lehet elvitatni, és ugyanolyan mércét állítani, mintha ez hanyagságból vagy bármiféle egyéb mulasztásból következett volna be.
Ráolvasásszerűen állapítja meg az agrárfejlesztésről szóló törvény azt, hogy a magyar mezőgazdasági termékek támogatottságát közelíteni kell az Európai Unióban szokásos mértékekhez - miközben nem gondoskodott sem módszertanról, hogyan lehetne ezt az összehasonlítást megejteni; sem arról, hogyan lehetne mérni; sem arról, hogyan fognak ehhez és miből költségvetési eszközöket biztosítani. S a rosszul elvégzett munka teljes terhét áttolják a mi térfelünkre, és számon kérik rajtunk, hogy ugyan már, miért nem gondoskodtunk arról, hogy a támogatottsági szint növekedjen. Bár vitatkozni lehet arról, hogy mit tekintünk európai uniós és magyar támogatottsági szintnek, és számon lehet kérni azt, hogy miért nyílik az agrárolló. De mivel itt folyamatok vannak, nagyon jól tudjuk, hogy ebben az évben már nem nyílik, hiszen a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek elhalasztott árnövekedése ebben az évben nagyrészt realizálódott.
Ebből az is következik, hogy bár 1999-ről van szó, ezt az évet - mivel gazdaságot tárgyalunk - nem lehet kiszakítani akkor, amikor ez érdekünkben áll, illetőleg a mai helyzetről beszélni, amikor az áll az érdekünkben. Itt egy folyamatról van szó, és mivel folyamatról van szó, ebből adódik, hogy teljesen szükségtelen a költségvetés jó összeállítása szempontjából az, hogy az agrárjelentés a költségvetés benyújtása előtt elfogadásra kerüljön a Magyar Köztársaság Országgyűlésében, hiszen a jövő évi költségvetést a ma aktuális ügyek alapján kell kialakítani, és nem a tavalyi ügyek alapján, amelyek rengeteg specifikumot hordoznak magukban.
A hiányos törvényalkotásnak és a hibás törvényalkotásnak iskolapéldája az agrárfejlesztésről szóló törvény, hiszen azok, akik ezt keresztülerőltették, tudhatták volna, hogy a statisztikai adatok nem állnak úgy rendelkezésre, hogy ennek a határidős követelménynek eleget lehessen tenni. Itt vagy törvénymódosításra van szükség, vagy pedig inkább másról kellene beszélni, érdemi kérdésekről egy állítólagos mulasztás kiemelése helyett.
Azt hiszem, az az agrárjelentés, amelyet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium összeállított, objektíven, önkritikusan tárgyalja a különböző kérdéseket. Itt az 1999. évi agrárhelyzetről, illetőleg arról kellene beszélni, hogy abból, ami arra az évre igaz volt, mi igaz még ma is. Sajnos, a vitában ehelyett különböző politikai színezetű és politikai célzatú támadásokat lehetett tapasztalni, ami tulajdonképpen nem segítheti elő azt, hogy valamilyen konszenzusos koncepció kidolgozására kerülhessen sor.
(18.40)
Mivel azonban a kormányzás elsősorban a kormány felelőssége, a kormány vállalja a felelősséget azért az agrárpolitikáért és vidékfejlesztési politikáért, amit már két és fél éve folytat, és amit sikeresnek tart. És nemcsak a kormány tartja ezt sikeresnek és nemcsak azok tartják sikeresnek - bár természetesen minden javítható és ez is még meggyőzőbbé tehető -, hanem külföldi partnereink is.
Itt elhangzott az - és ez megint csak nem állhat az ország érdekében, hogy ilyen vélekedések hangoznak el a Magyar Országgyűlésben -, hogy az európai uniós jelentésben tulajdonképpen - igaz, hogy szűk körben, mert keveset foglalkozik az agráriummal - csupa-csupa negatívumot fogalmaztak meg. Az agráriummal kapcsolatban szinte semmilyen negatívum nincs. Jónak tartják a felkészülésünket, annak ellenére tartják jónak, hogy az európai uniós joganyag - amihez harmonizálni kell a mi jogszabályainkat - 35-40 százaléka a mezőgazdasággal, az agráriummal és az élelmiszeriparral kapcsolatos.
Néhány nappal ezelőtt kétnapos vidéki kormányülésen tekintette át a kormány többek között az európai jogharmonizációs felkészülést, és ott kiderült az, hogy mely tárcáknál vannak nagyobb és melyeknél kisebb lemaradások. Annak ellenére, hogy a jogalkotási teendők nagy része az FVM-nél jelentkezik, igen csekélyek az elmaradások, és ezek nagy része - szinte egésze - 2001. január végéig behozható, kiküszöbölhető. Partnereink ugyanúgy gondolják, ahogy mi: a legfontosabb európai uniós országok megfelelőnek tartják Magyarország európai uniós felkészülését.
Természetesen vannak bonyolult kérdések, ilyen például a SAPARD-támogatások realizálásának ügye. Ehhez, hogy ez valóban működjön, sok minden kell. Lényegében minden feltételt teljesített Magyarország, így elfogadták a SAPARD-tervet, aláírás előtt áll a négyéves pénzügyi terv, az egyéves pénzügyi terv, egyedül az intézmény, a SAPARD-hivatal akkreditálására nem került sor.
Az akkreditálás nem ugyanaz, mint a hivatal felállítása. A hivatali szervezet gyakorlatilag létrejött, ugyanakkor viszont az ország sajátosságaihoz kell igazítani azokat az európai uniós elvárásokat, amelyek eléggé nagyvonalúan és nem teljesen tisztázottan jelennek meg követelményként. Mindazokat a teendőket, amiket el kell végezni, elvégezzük, és nem lehet kétségünk afelől, hogy a közeljövőben erre az akkreditálásra is sor fog kerülni.
A SAPARD-támogatás fontos része egyrészt a mezőgazdaság fejlesztésének, másrészt Magyarország európai uniós felkészülésének. A mezőgazdaság fejlesztésének sem elhanyagolható forrását jelenti, annak ellenére, hogy a tárca több mint 300 milliárd forinttal gazdálkodik 2001-ben. 13,5 milliárd forint a hazai társfinanszírozással együtt az az összeg, amit SAPARD-segélyként fel lehet használni, ebből 10 milliárd forintnak megfelelő eurót biztosít az Európai Unió, 3,5 milliárd forintot pedig a központi költségvetés.
Sokkal fontosabb viszont az, hogy ez egyfajta előjátéka az európai uniós gyakorlatnak. Tehát mindenki számára ez a tanulás lehetősége arra, hogy hogyan kell majd az Európai Unióban pályáznia, hogyan kell majd az Európai Unióban működnie.
Nagyon gondos előkészítést igényel ez. Szokatlan az a kontroll és bürokrácia, amit az Európai Unió a segélyek odaítélésénél ad, szokatlan az intézmények számára, és szokatlan az igénybevevők számára. Mindkét oldalról tanulni kell, hogy mit kell tenni, de nyilvánvaló az, hogy ezen az utolsó nehézségen, ami a négy követelmény teljesítéséből még hátravan, a közeljövőben Magyarország mindenképpen túl fog esni.
Azt hiszem, hogy azzal a gondolattal kellene zárni, amit Lezsák Sándor képviselő úr kiemelt, hogy büszkék lehetünk a sikereinkre, ezekről a sikerekről nem feledkezhetünk el, és nem kerülhetünk annak a hatása alá, hogy a mezőgazdaság, az agrárium, a vidékfejlesztés átpolitizálttá vált, a politikai küzdelmek színterévé vált, ahol már nem valós tényekről folyik a vita, nem valós tényeket kritizálnak, hanem különböző fantomokat, amelyek különböző csoportok, egyének fantáziájából lépnek elő.
A kétperces felszólalások kapcsán ezeket a tárgyi és egyéb tévedéseket próbáltam eloszlatni. Örülök annak, hogy ilyen konstruktívan zajlott le végül is ez a vita. Köszönöm a figyelmüket, és kérem, hogy a jövőben még több figyelmet fordítsanak arra, hogy a lehetséges információkat hasznosítsák és beszerezzék a munkájukhoz.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés