DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Cukor, cefre illegális előállítása és birtoklása, valamint abból alkoholtermék előállítása valóban törvénysértő tevékenység, a vámhatóságnak minden jogosítványa megvan arra, hogy ezeket a cukorcefrekészleteket ellenőrizze, felderítse és lefoglalja, tette ezt az idén is, és tette a korábbi években is.
Ebben az évben eddig 547 ezer liter cukorcefrét, 35 ezer liter szőlőbort és 70 ezer liter forrásban lévő, úgynevezett köztes alkoholterméket foglalt le a vámhatóság. Én azt a tájékoztatást kaptam, hogy ezzel a lefoglalt mennyiséggel visszaélni nem lehet, ennek a kezelése rendben történik. Megígérem a képviselő úrnak, hogy újra ki fogom vizsgáltatni most a kérdése kapcsán, és írásban válaszolni fogok arra, hogy milyen intézkedéseket tettünk a vámhivatalnál arra, hogy valóban ne lehessen ezzel visszaélni, és mik voltak a vizsgálat tapasztalatai.
Egyúttal azt is szeretném elmondani, hogy egyetértek Font Sándor képviselő úrnak a büntető törvénykönyv módosítására kezdeményezett azon javaslatával, amely hatékony visszatartó erővel bírhat a cukorcefre illegális birtoklására, előállítására, ugyanis nemcsak pénzbüntetéssel, behajthatatlan jövedéki bírsággal kívánja a javaslat sújtani a cukorcefrével visszaélőket. Szükségesnek tartom továbbá azt is, hogy a nagy tömegű cukorvásárlások szabályozási lehetőségeit áttekintse a kormány, és arra vonatkozóan az érintett tárcákkal közösen javaslatokat dolgozzunk ki, hogy hogyan lehetne olyan gyakorlatot bevezetni, amelyet más országokban is eredményesen alkalmaznak.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés