KARAKAS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Ház! A MOSZ kiküldött egy felmérő nyilatkozatot a szövetkezeteknek. Az előzetes jelzések szerint, 250 szövetkezet jelzése alapján körülbelül 65-70 százalék képtelen arra is, hogy felvegye az egyéves kölcsönt. Tehát ebből adódóan úgy tűnik, hogy az, amit a Bankszövetség javasolt és amit a Bankszövetség jelzett, valós probléma. Ebből adódóan egyet kell érteni az előbb Orosz Sándor által felvetettekkel is.
Kérem a képviselőtársaimat, gondolkodjanak el, hogy milyen kárt okoznak a mezőgazdaságnak.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés