VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A 2000. év jeles dátum mind a magyarság, mind a kereszténység történelme szempontjából. Államiságunk ezeréves fennállását ünnepeltük és ünnepeljük. Krisztus születésének 2000. évfordulója a kereszténység nagy ünnepe. A millennium évében szép ünnepségek keretében millenniumi emlékzászlók kerültek a településeken átadásra. A legkisebb falu lakossága is együtt ünnepelt. Az évforduló alkalmából sok szép történelmi tárgyú kiadvány, színdarab, film került megalkotásra, bemutatásra. Országos viszonylatban templomot, szobrot és más műalkotást nagy számban építettek, készítettek vagy hoztak rendbe.

A lakosság segítségével több mint nyolc éve készülgetett a csongrád-bokrosi templom is, amely a kulturális tárca mostani segítségével a jövő esztendőben végre befejeződhet. Mindezekért jómagam és a lakosság a köszönetünket fejezzük ki.

Jó lenne azonban, ha a jövő esztendőben is folytatódhatna a templomépítési pályázatok lehetősége. Úgy gondolom, ahol az önkormányzat és a lakosság is áldozatokat vállal ezek megépítésében vagy felújításában - például a körzetemben Csengelén, ahol új templomot építenek, Csongrádon az 1722-ben épült, ma is állami tulajdonban lévő Szent Rókus templom rekonstruálása vagy Ópusztaszer temploma -, ott joggal tarthatnak számot központi forrásokra is. Számomra a kultúra területén ezt is jelenti a vidékfejlesztés, s hasonló módon az elkészülendő szobrok, műalkotások is.

Tisztelt Államtitkár Úr! A millennium első évében elkezdődött rendezvények és építkezések támogatása folytatódhat-e a jövő esztendőben is?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu