BENEDEK MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Miniszter Úr!
Magyarországon az autópálya igénybevétele igen sokrétű. Van matrica, van kártya, és már csak az hiányzik, hogy a kapuknál pénzt is szedjenek. Ennek a kormányzatnak 2,5-3 évvel ezelőtt nagyon sok szép és jó ígérete volt. Többek között azt vállalták, hogy eltüntetik az autópályák fizetőkapuit, hiszen a kapuk a futballpályára valók. A jelenlegi rendszer egyedülálló Európában. Magyarországon is főleg az északkeleti régiókat érinti a fővárosba való feljutás megdrágítása révén.
Tisztelt Miniszter Úr! Ön január 23-án Ózdon járt, és közel 150 fős hallgatóság előtt az alábbi kijelentést tette. "Nekem van egy parancsom, hogy márciusig munkáljam ki az autópálya-díjszabás, -díjszedés és -ellenőrzés rendjét, mert június 30-ig le kell szedni a kapukat; nem virtuálisan, nem szövegkörnyezetben, hanem dózerral. Ez nekünk választási ígéret volt, és ugye az ígéret szép szó."
Kérdezem a miniszter urat: politikai szándékok vagy szakmai okok vezérlik a kormányt és a miniszter urat vagy az elkerülendő települések érdekeit veszik figyelembe? Ha év közben szüntetik meg a kapukat, mi lesz az éves bérletet már megváltókkal?
Köszönöm, tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés