DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Stratek létrehozásának fő célja pontosan az volt, hogy olyan műhely jöjjön létre, ahol lehetőség nyílik a legkülönbözőbb álláspontok megvitatására.
A Stratégiai Füzetek, amelynek legutóbbi számát ön itt felmutatta, ehhez kíván fórumot nyújtani, és ha elolvassa, az impresszumban is szerepel, a benne megjelenő gondolatok nem feltétlenül egyeznek a MEH, illetve magának a Strateknek az álláspontjával.
Azt a képviselő úr is pontosan látja - hiszen az eredeti szövegében szerepelt -, hogy a villamosenergia-törvény pár lényeges elemében - ahogy ön fogalmaz - valóban óvatosságra ad okot. Így nyilván helyesli ön is, hogy a kormány alaposabb helyzetfelmérésre és erre épülő korrekció céljából újra végiggondolta, és felfüggesztette a javaslat parlamenti tárgyalását.
A Stratek a maga lehetőségeihez mérten részt kíván venni a törvény újragondolásában, a kormányzati akaratnak megfelelően igyekszik számba venni a liberalizációban rejlő lehetőségek és - ne tagadjuk - kockázatok, jelentős kockázatok teljes spektrumát, vagyis hogy milyen hatással lehet a még fejlett országokban is csak a kipróbálás szakaszában lévő liberalizáció a merőben eltérő társadalomszerkezetű Magyarországon. Az ismert kaliforniai áramellátási zavarok fényében egy kiterjedt hatásvizsgálat, azt gondolom, egyenesen létszükségletnek minősíthető ebben a helyzetben.
Konkrét kérdéseire válaszolva szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a füzet egy egész fejezete az energetika üzleti modelljét ismerteti. Többi kérdésére pedig a fentiek alapján összefoglalva könnyen megadható a válasz: a kormány eldöntötte, hogy akarja az energetikai liberalizációt, annak időpontját, feltételeit pedig a várható gazdasági és társadalmi hatásokkal optimalizálva próbálja meghatározni.
A végső szót azonban természetesen, mint minden törvény esetében, az Országgyűlés fogja kimondani, és ebből a döntésből természetesen ön is kiveheti, és reményeim szerint ki is fogja felelősségteljesen venni a részét.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés