DR. BOGNÁR LÁSZLÓ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt év őszén itt, Budapesten egy nagyszabású politikatudományi konferenciát tartottak, melynek címe ez volt: "Tíz éve szabadon".
Ennek nyitó előadása itt, az Országgyűlés felsőházi termében lett megtartva, és a legendás rendszerváltó Brzezinskitartotta a nyitó előadást. Érdekes és megdöbbentő gondolatokat és adatokat mondott el egész közép-kelet-európai régiókra, így természetesen hazánkra, Magyarországra nézve is.
Nagyívű előadásának lényege az volt, hogy a rendszerváltó országok társadalmai a kommunizmusból a demokráciába való átmenetet úgy élték és élik még ma is meg, hogy a szabadság nélküli minimális létbiztonságot a szabadságbeli létbizonytalanságra váltották át. Azt is hozzátette, hogy ezen társadalmak, köztük a magyar társadalom nagyobb része a létminimum környékén tengeti életét.
Azt, hogy közép- és időskorúaknak egy meghatározó része veszteségeket szenved ebben az átmenetben, valahol természetesnek tartotta az előadó is. Azt azonban, hogy a nemzetközi gyermek- és ifjúságvédő szervezetek jelentései alapján ez a veszteség bekígyózott a legújabb generáció életébe is, azt már nem lehet természetesnek elfogadni. Elrettentő tényként említette, hogy közép-kelet-európai régióban közel 50 millió gyermek él súlyos szegénységben.
Sajnos és természetes is, hogy Magyarországon is jelen vannak ezen jelenségek, több helyütt az országban vannak falvak, ahol gyermekek elájulnak az iskolapadban, a testnevelésórákon az éhség miatt.
Nem biztos, hogy a szegénység ennek az oka, egyszerűen lehet szülői hiba is természetesen. De ezekre oda kell figyelni. Ifjúságunk gyenge és rossz egészségi állapotban van.
Miért is kezdtem ezzel a beszédemet? Mert a beadványunk erről szól, amiről vitatkozunk. A tegnapi napon Orbán Viktor miniszterelnök úr is elmondta egyik mondatában, hogy sokan nem tudják rendesen iskolába járatni a gyermekeiket. Tehát vannak nehézségek, fontosak, súlyos problémák. De ezt nem köthetjük egyedül a szegény ifjúsági és sportminiszter úr nyakába, mert ez egy hosszú távú, minden minisztériumot átfedő program jelenleg. Az eddigi kormányok munkája benne van - ez az eredmény. Vegyük azt, a tíz évvel ezelőtti vagy a tíz éve egymást követő kormányok is mind felelősek ezért, és mi itt most is felelősek vagyunk. Tehát nem kívánom a szegény miniszter úr nyakába zúdítani az áradatot, mert valóban el kell mondanom, hogy vannak hiányosságai az előterjesztésnek, de hát tetszett volna megcsinálni Magyar Bálintnak, nem öt oldalon, de írhatott volna jobbat Kiss Péter. Most végre van egy anyagunk, amit tárgyalhatunk, és végre először bekerült az Országgyűlés színe elé. Ez nagy pozitívum.
A Magyar Igazság és Élet Pártja mit tud erről mondani? Inkább kér: a veszélyeket bele kell venni. Milyen veszélyek vannak? Mert amik a világon és Európában veszélyesek, azok nálunk is leképeződnek, a gyermekeinknél és a fiataljainknál.
A Római Klub tudósai szerint ebben az évszázadban fontossági sorrendben mik a legveszélyesebb dolgok? A túlnépesedés és szegénység, a migráció, a környezetrombolás, a munkanélküliség, a drogfogyasztás, a szervezett bűnözés és az etika hanyatlása. Ezek jönnek be a fiatalok életébe itt, hazánkban is. Ezekre fel kell készülni jobban.
A Magyar Igazság és Élet Pártja kicsit úgy érzi, hogy a globalizációs ártalmakra is választ kell adnunk, az ifjúság életkörülményeire. Nem legyőzni - mondja a MIÉP programja - és megváltoztatni akarja a globalizmust, ez ostoba és fennhéjázó célkitűzés volna, hanem túlélni, és erre kell felkészülnünk, pontosabban a magyar társadalmat, a túlélést és az ifjúságot megszervezni.
A magyarság megmaradása a XXI. században attól függ, tud-e magának egy olyan rendszert teremteni, amely minden eszközt felhasznál arra, hogy megállítsa a nemzet rohamos fogyását, majd ezt a trendet megfordítva, tud-e gyarapodó magyar életet teremteni a globalizmus világában, azzal szembehelyezkedve, az ellen túlélési stratégiát kialakítva és megvalósítva. Erre is fel kell készítenünk fiatalságunkat.
A társadalmi és civil szervezetek a jelentés végén beszámolnak nehézségeikről. Köztük a hallgatói önkormányzat országos konferenciáját olvasom, ezt írják: "Míg a jelentkezési kedv évről évre nő, addig a legszegényebb rétegekből továbbra is változatlanul kevesen és nehezen kerülnek be a felsőoktatásba." Vagyis itt a mobilitási folyamatok, amelyek már megindultak és szerencsésen nyitottak, azért még nem olyan virágosak, mint ahogy a statisztikai adatok ezt kimondják. Tehát erre a mobilitási folyamatra a Magyar Igazság és Élet Pártja szerint jobban oda kell figyelni, tudományosan kutatni és vizsgázni, ahogy az előttem szólók is elmondták.
A keresztény egyházak mit jeleznek ebben a tanulmányban? Társadalmi esélyegyenlőtlenséget jeleznek. Vagyis komolyan és határozottan kell vennünk a ráfigyelést a társadalmi esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésére.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete is felhívja a figyelmét az Országháznak e jelentésben a gyermekek erkölcsi, lelki nevelésének a hiányára. Ez nem pénzkérdés.
A Magyar Igazság és Élet Pártja azt javasolja, hogy tessék különböző minisztériumoknak különböző programokkal előállni. Például az Oktatási Minisztérium határozza meg már végre a nevelési eszményt; nem kerül pénzbe, nem térítéses. Minden régi kultúrának megvoltak a nevelési eszményei. Ezt már lehet, hogy unják is tőlem, kedves képviselőtársaim; de hát neveléstörténész vagyok, miről beszélhetnék másról? Mi volt régen a nevelési cél Kínában? A nemes ember. Babilon-Asszíriában az emberséges írnokot képezték. Az ózsidó iskolákban a pátriárkák voltak az eszményképek: Izsák kitartása, Jákob türelme, Ábrahám hite. Indiában a szent ember, a risi, a görögöknél a kalokagathia. Harmónia volt Phütagorasznál, de nem akarom végig felsorolni a humanisztikus, reneszánsz - ez már humanista - világképet, az erkölcsös embert Marcus Aureliusnál, és eljutunk-eljutunk a szocialista embertípushoz, amiben én éltem, először a kommunista embertípushoz, majd a szocialista embertípushoz. De hova jutunk el? A brókertípushoz?
Valamit meg kellene határoznia a tisztelt Oktatási Minisztériumnak. Nem tudom, hogy mi egy állandóan tökéletesedő ember. Annyit tudok mondani, hogy nevelési eszmény megtalálása és megvalósítása az emberismeret, nevelés metszéspontjában áll; egyszerre egyetemes és aktuális kulcsprobléma a társadalmi életünk minden területén. Tudományos szempontból egyszerre pedagógiai, pszichológiai, biológiai, antropológiai, filozófiai és etikai probléma.
Napjainkra nevelési eszmény nélkül maradtunk, iránytű nélkül tévelygünk. Ez nemcsak a közoktatásunkra, de általában az emberi kapcsolatainkra, a családi életünkre, népünk testi-lelki egészségére, munkájára, sőt naponta tapasztaljuk, politikai életünkre is kihat.
Tessék szíves lenni egy nevelési eszményt kidolgozni! Nem sürgős, de nem kerül semmibe. Valahol egy tökéletesedő ember jelenjen meg! Én ezt nem tudom megfogalmazni, de valahogy az legyen benne, amit Makai Sándor szavai mondanak: "Európai feladatunk mi? Embernek lenni magyarul". Valahogy ezt kellene megfogalmazni egy eszményképben.
Milyen nehézségek vannak még? A nagycsaládosok említik a kommunikációs csatornák negatív hatásait. Nem kell erről sokat beszélnem a tisztelt képviselőtársaimnak, a fiatalokra mint nagyfogyasztókra ez rettenetesen hat. Manipuláltak a kommunikációs csatornák, napilapok manipulálják fiatalságunkat, ennek igen engedelmes, manipulálható fogyasztói a fiatalok és a gyermekek a formálás alatt...
(11.30)
Manipulatív hatás a reklámban, sőt az előre gyártott életmódban is; a híres etológus, Konrad Lorenz felhívja a figyelmünket arra, hogy milyen nagy mértékben manipulálnak bennünket, állítólagosan szabad és kulturált nyugati lényeket áldemokratikus dogmák. Az pedig evidencia - mondja - ma már, hogyan működnek eme színfalak mögött a nagyvállalkozói döntések és az információkkal való rosszhiszemű befolyásolások. Ellene kell tenni, igaza van a Nagycsaládosok Országos Egyesületének.
A diákjogok közül van, ami hiányzik, és van, ami túl sok. A hiányokat már hallottuk ma, viszont túl sok az, hogy egy 19 éves gyerek nem köteles elmondani a drága mamának vagy a nagymamának, hogy átment-e a vizsgán. Túlzásba nem szabad vinnünk a jogokat.
Térjünk rá a jelentésre! A jelentés célja, hogy hiteles képet kapjunk, ami nyomon követheti az élethelyzetek változásait mind a gyermekeknél, mind a fiataloknál, valamint a változások hatásait.
Ebben a jelentésben valóban található egy kis aránytalanság, amint már hallottuk. Először is aránytalan az, hogy mi kerül bele. Mi kerülhet bele? Az, amit a különböző minisztériumok elkészítenek. Ezt szervezettebbé kell tenni.
Van a jelentésnek egy diagnózis része - amit Balczó képviselőtársam az oktatási bizottságban már kifejtett -, és van egy terápiás, gyógymód része. A diagnózis rész - amely pontos, objektív, széles KSH-adatokon alapul - túlsúlyban van, legalább 12:1 arányban - ha egy mérkőzés eredményéhez hasonlítjuk -, a terápiával, a gyógymóddal szemben. Pedig nem kellene szégyenlősnek lennie ennek a kormánynak, mert tettek egyet s mást. Miért hallgatják el, és miért nem aktualizálták ebben a jelentésben a családi pótlékra, a gyermekgondozási segélyre, a megjelent drogtörvényre, a diákhitelrendszerre vagy a tegnap a miniszterelnök úr által adott bérlakásprogramra - ami végre beindult, legalábbis egy mintával - való hivatkozást. Ezeket nem kellene szégyellni, bele kellene helyezni ebbe a jelentésbe.
Nem kívánom húzni az időt. Annyit szeretnék még elmondani, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja nem osztályozza 5-ösre, legszívesebben nem fogadná el, de kénytelen tudomásul venni a jelentést, mégpedig úgy, ahogy az országgyűlési határozattervezetben van. A 2. pontban kéri, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatain túl adjon tájékoztatást az életkörülmények alakulásáról és tartalmáról kutatások és elemzések útján; valamint elfogadjuk és támogatjuk a 6. pontban, hogy mindennek az idejét tegyük el szeptember 15-ére, és ne március 31-re.
Kérem, fogadják el jobbító szándékú nyilatkozatainkat és javaslatainkat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, képviselőtársaim. Köszönöm a szót, alelnök asszony. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés