BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy gondolom, önök joggal várják el tőlünk azt, hogy az ország közösen fontosnak tartott ügyeiről közösen próbáljunk állást foglalni. Csak egy dolgot ne vindikáljanak maguknak, nagyon szépen kérem: hogy csak önök tudják, mi az ország érdeke. Ugyanis nem arról van szó, hogy ami az önök javaslataiból előköszön, az mind az ország érdekét szolgálja, és ehhez nekünk valamilyen viszonyt ki kell alakítani, amit viszont mi mondunk, az a mi pártunk, vagy ha úgy tetszik, a mi frakciónk, vegyük szélesebb értelemben, az ellenzék dolga, és annak semmi köze nincs az ország dolgaihoz.

Ez egy alapvetően ferde nézet, hogy ami önöktől jön, az mind az ország érdeke; nem, önök is úgy politizálnak, egyébként érthető módon, mint minden politikai párt, hogy a párt érdekeit próbálják valamilyen formában országos érdekké transzponálni. Valamikor ez találkozik más pártok érdekeivel, az ellenzék érdekeivel, akkor már majdnem országos érdeknek tekinthető - akkor sem kizárólag -, de nem feltétlenül van így, ha ebben az ügyben ellentmondásba keveredünk.

Ami pedig a másik dolgot illeti: tudja, képviselő úr, az a probléma, hogy ha az embernek azzal kell számolnia, hogy egyébként minden reggel, amikor bemegy a közértbe néhány kifliért, kizavarják onnan, de van egy reggel, amikor megígérik neki, hogy minden héten egyszer bejöhetsz, akkor nem szólunk csúnyán vissza, akkor ez nem tekintendő különös gesztusnak. Az egymáshoz való politikai viszonyunk nem értékelhető úgy, hogy végre találunk egy kis ügyet, amelyben meg tudunk egyezni, egyébként pedig a hét többi napján, a hét többi ügyében olyan viszonyt próbálunk kialakítani, amely megfojtja az ellenzéket, amely megvonja tőle a szót, amely kirekeszti a döntéshozatalból, még olyan mértékig is, amilyen mértékben egyébként a Házszabály számára ezt garantálja.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu