BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék két dolgot hozzátenni ahhoz, amit Bauer képviselő úr az imént elmondott, hivatkozva a holland és a német példára. Igen, képviselő úrnak igaza volt, hogy volt egy ilyen önkorlátozás. Az persze - és nem ellenére, hanem inkább csak az érvei alátámasztására mondanám - ugye, nem egy 6 százalékra tervezett és 9 százalékosra tervezett inflációs környezetben valósult meg, hanem olyankor, amikor egyébként a kormány garantálni tudta azt, hogy egy ilyen önkorlátozás mellett, mondjuk, 1-1,5 százalékos inflációs rátával lehet számolni.
Ez azért lényeges, tisztelt képviselőtársaim, mert meggyőződésem szerint az egész csomag arról szól, hogy hogyan lehet a munkaerő költségeit úgy minimalizálni egy vállalkozásnál, hogy egyébként a munkaerőkorlátokat feloldjuk. Nem hangzott el még a túlóra bűvös szava, de nyilvánvalóan az oly sokat emlegetett és oly áldásos 12 órás foglalkoztatás természetesen túlórapótlék kifizetése nélkül valósulna meg, ami semmi más, mint valójában egy burkolt bércsökkentés vagy ha úgy tetszik, burkolt, nem is annyira burkolt munkaidő-növekedés.
Végezetül pedig azt szeretném ehhez hozzátenni, teljesen nyilvánvaló az az eset, hogy ezt persze kompenzálni kell valahogy. Ezt lehet úgy kompenzálni, ami most mind a két oldalon a munkaerő ellenében szól, hogy a vállalkozás - amely kénytelen szembenézni ezzel az inflációs nyomással, amit egyébként a rendszeresen alátervezett és túlteljesített infláció jelent - valamilyen oldalon megspórolhassa költségei egy részét. Csak egy dolgot felejtenek el: az a munkaerő, amely rendszeresen ilyen korlátok mellett 12 órán keresztül foglalkoztatható, az újra be fogja bizonyítani ebben a helyzetben, hogy természetesen termelékenységcsökkenést jelenthet egy ilyen alkalmaztatási módszer. És akkor a hármas csapda együtt már semmifajta pozitívumot nem fog fölmutatni.
A helyzet tehát az, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha csomagszerűen és a gazdaság egészében gondolkodunk, akkor mégiscsak el kellene odáig jutni, hogy holtfáradt munkaerővel nem lehet Európába eljutni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés