BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Asszonyok! Tisztelt Képviselő Urak! Egy olyan törvényjavaslat van előttünk, amelynek az általános karakterisztikáját itt már többen körülírták.

A vita e szakaszában, úgy gondolom, érdemes néhány olyan tételre visszatérni, amelyek egyes rendelkezéseibe persze érdemes és bele lehet kapaszkodni, de mielőtt ezt megtennénk, elemezni kellene, hogy a rendelkezések teljes összhangjából igazából mi következik a munkavállaló számára. Akkor nézzük elölről!

Teljes munkaidő: a teljes munkaidő mértéke napi 8 óra, egyébként a heti munkaidő mértéke a 48 órát nem haladhatja meg. Látszólag egyszerű matematikai osztás után meg lehet kérdezni azt, hogy hány napos munkahetet jelent ez, képviselőtársaim. A statisztikák egyértelműek abban, hogy az Európai Unióban a heti munkaidő hány órát jelent felső korlátként, kötelezőként vagy egyáltalán. Egy biztos: 42-nél magasabb szám egyetlen uniós tagország gyakorlatában sem jelenik meg a munkajogi szabályozásban.

Mit mond továbbá a törvényjavaslat? A törvényjavaslat azt mondja, hogy a munkarendet, a munkaidőkeretet a kollektív szerződés rendelkezése, vagy a felek megállapodása hiányában a munkáltató állapíthatja meg. Látszólag semmi újat nem mond, valójában azonban azt sugallja, hogy ne tessenek már megállapodni, és akkor milyen egyszerű lesz munkáltatóként egy személyben kihirdetni az összes erre vonatkozó szabályt.

De igazából nem is ez a nagy probléma. A nagy probléma az, hogy mit mond ennek a bizonyos 118. §-nak a további bekezdése. A (2) azt mondja: megszakítás nélküli munkarend állapítható meg. Hogy a megszakítás nélküli munkarendhez milyen hihetetlen mértékű rugalmasság, ha úgy tetszik, munkavállalói hátrányok tapadnak, azt most itt nem kell elemezni, majd csak a későbbiekben. Tehát megszakítás nélküli munkarend állapítható meg, ha a munkaköri feladatok jellege ezt indokolja.

A munkaköri feladatok jellegét nem a munkavállaló, nem is a munka törvénykönyve, hanem a munkáltató egyoldalú rendelkezése állapítja meg; ami tehát azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy innentől kezdve az összes többi tétel alig értelmezhető másképpen, mint hogy a botor munkaadó esetleg belecsúszik abba, hogy nem ezt az utóbbit használja ki - nevezetesen deklarálhatja a munkahelynek a megszakítás nélküli munkarendben való üzemeltetését, amely természetesen nem kötelező rá nézve mint munkáltatóra -, de ha ezt kimondja e törvény alapján, akkor onnantól kezdve ennek minden gyümölcsöző hatását élvezheti. Természetesen, még egyszer mondom, nem köteles megszakítás nélküli munkarendet alkalmazni, de mivel a munkaköri feladatok jellege indokolná, az ehhez tapadó előnyöket a foglalkoztatásban bármikor érvényesíteni tudja. És akkor mindaz, amiről önök a vitában eddig beszéltek, hogy csak ott lehet vasárnap alkalmazni a dolgozókat, ahol ez a paragrafus érvényes... - quod erat demonstrandum. Íme, megvan a kiskapu ahhoz, amit önök a törvényben kínálnak, hogy gyakorlatilag minden munkahelyen, ahol a munkáltató szabja meg a munkaköri feladatok jellegét. Ez természetesen azt jelenti, hogy a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó valamennyi munkahelyen lehet alkalmazni a vasárnapot mint normál foglalkoztatási rendet, ez sehol, semmilyen formában nincs korlátozva a törvényjavaslatban.

Ezek után önök nyugodtan mondhatják, hogy természetesen nem valószínű, hogy minden munkaadónak lesz ennyi esze. Én meg azt gondolom, hogy ez nem ész, hanem becsület és tisztesség kérdése. De ha önök pontosan a nem becsületes és nem tisztességes munkaadók számára nyitnak ilyen kapukat, akkor, úgy gondolom, ez igazából egyfajta munkaerő-piaci gyarmatosítás kezdete.

Azt mondják a törvényjavaslatban, hogy a munkaidő a munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez azt jelenti ugyebár a törvényjavaslat megfogalmazása szerint, hogy az előbbiekben említett 48 óra elosztható úgy is, hogy néhány napon keresztül természetesen csak 4 órára hívják be az illetőt, s a maradék napokon, hogy a 48 kijöjjön, rákényszerülnek arra, hogy 12 órát foglalkoztassák. Még egyszer mondom: itt jön vissza az, tisztelt Őry Csaba államtitkár úr, amit mondtam az előbb, hogy igenis vannak adataink arról, hogy a minimálbér hatásait úgy sikerült kompenzálni egyes társaságoknál, cégeknél, hogy a 12 órás foglalkoztatás esetén bizony nem fizetik a 8-12. óráig tartó időszakra a túlórapótlékot, mert ezt a bekezdést már abban a pillanatban kitalálták, amikor törvényi rendelkezés még nem is szólt róla. Persze, a munkaügyi ellenőrzések hatékonysága nagyon jó, mint tudjuk, úgyhogy ezért már nyilván számtalan munkaadót megbüntettek.

Úgy gondolom, továbbmenve is érdemes néhány ilyen pikáns paragrafust találni. Azt mondja: munkaszüneti napon a munkavállalót csak megszakítás nélküli munkarendben... Hol jön vissza az a tétel, amit az előbb említettem? Ha a munkahelyre nézve korábban kimondták a megszakítás nélküli munkarendet, mert a munkakör ezt indokolja, akkor innentől kezdve a munkaszüneti napon való foglalkoztatásnak nincs határa, semmilyen formában.

(17.10)

Egyébként akkor, ahogy pestiesen szokták mondani, innentől kezdve az összes korlátozó szabályt a homlokára kenheti a munkavállaló, mert ezzel az egy mondattal, amit önök a törvényjavaslatba betettek, hogy a munkaköri feladatok jellege alapján meg lehet határozni ezt a bizonyos megszakítás nélküli munkarendet, innentől kezdve teljesen kiszolgáltatott a munkavállaló. Íme, a családpolitika: vasárnapra egy munkáltatói rendelkezés értelmében bárki bármilyen normális körülmények között dolgozó munkáltatónál berendelhető.

Szó esett a rendkívüli munkavégzésről. Azt mondja az ide vonatkozó, látszólag igen korlátozó szabály, hogy csak akkor lehet ezt elrendelni, ha életet, egészséget, testi épséget fenyegető közvetlen súlyos veszély van, illetve ennek elhárítása érdekében rendelhet el. Aztán van benne egy látszólag még pozitívabb szabály. Azt mondja, hogy az elrendelhető rendkívüli munkavégzés felső határa naptári évenként 300 óra. Tessék elmondani és elmagyarázni nekem, hogy ha egyszer elrendelték, mondjuk, a katasztrófa vagy súlyos veszély elhárítása érdekében ezt, mutassanak nekem egy munkáltatót, aki nem fogja kihasználni annak a lehetőségét, hogy igaz ugyan, hogy az a katasztrófa elhárítható volt, mondjuk, 20-30-40 órában, de még a hátralévő 120-at abban a munkafolyamatban kihasználjuk, mert egyszer bekövetkezett a kétségtelenül vitathatatlan súlyos helyzet. Mi következik tehát? Szépen lassan elhúzzuk a dolgot. Még 120 órán keresztül, még 220 órán keresztül foglalkoztatjuk a dolgozót... Amiről én beszélek, tisztelt képviselőtársaim, azok nem itt kitalált, nem spekulációs alapon megjelölt tételek, hanem olyanok, amelyeket a korábbi munkatörvénykönyvi szabályozás szigorúbb volta mellett is a végső határig kihasználtak a munkaadók.

Mi az önök garanciája? Milyen garanciát tudnak önök adni arra, hogy a megengedőbb szabályok tekintetében ezentúl lojálisabbak lesznek a törvénykönyv szelleméhez, nem pedig az írott betűjéhez ragaszkodó munkaadók?

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a munkaerő-kölcsönzés tekintetében van egy nagyon érdekes rész - sok egyéb mellett -, amely szabályozza a kölcsönbe adó és a kölcsönvevő közötti jogviszony kérdését. Azt mondja, hogy a munkavégzés időtartama alatt a kölcsönvevő minősül munkáltatónak; és felsorol néhány bekezdést, hogy milyen tekintetben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány apróság hiányzik ezekből az alpontokból. Nevezetesen az, hogy olyan feltételek mellett foglalkoztatható a kölcsönvevőnél a munkavállaló, amelyek lényegesen és meghatározó elemeiben rosszabbak, mint az ott egyébként kollektív szerződés vagy alapvetően munkatörvénykönyvi szabályozás alapján foglalkoztatott, helyben munkaviszonyban álló munkavállaló. Na, ez az igazi kizsákmányolás! Ezzel lehet megtörni a szakképzett, a jól felkészült munkaerő helyi szerepét, ezzel lehet az üzemi tanácsokat és ha úgy tetszik, a szakszervezeteket padlóra küldeni, hogy harminc hőzöngő, jól fizetett helyi szakmunkás helyett hozok majd máshonnan másik húszat, akire más feltételek érvényesek, és akiket fel lehet használni arra, hogy akár a sztrájktörvény ide vonatkozó rendelkezését megkerülve, sztrájktörőként is egyébként egy másik törvény előírása alapján foglalkoztathatók legyenek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek csak kiragadott példák voltak annak az álságos javaslatsorozatnak az illusztrálására, amelyet önök úgy próbálnak bevezetni, hogy az európai harmonizálás. Nem, kérem, tisztelettel: ez Európa hátsó udvarába vezeti a magyar munkavállalókat!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu