DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látom, helyben vagyunk, ha elfogynak az érvek, akkor a személyeskedés következik. Én tartózkodnék ettől az érvelési stílustól, és azt javaslom, maradjunk inkább a tényeknél.
Úgy látom, a képviselő úrnak pechje van. Való igaz, hogy én a két hónapon túli munkaidő-összevonásról beszéltem, de a két hónapon belüli munkaidő-összevonás szabálya ugyancsak 1967 óta része a magyar munkajognak, ezért azt gondolom, olyan nagy tévedésről nem volt szó ebben az esetben sem.
Azt mondani, hogy nincsenek korlátok ennek a módosításnak a kapcsán, meglehetősen furcsa érvelés, hisz éppen ez a módosítás rögzíti, hogy hetente két pihenőnapra van joga a munkavállalónak, hogy ebből az egyiknek vasárnapra kell esnie. Ez a módosítás rögzíti azt, hogy maximum 12 órát lehet egyhuzamban dolgozni naponta, míg ma akár 14-16 órát is minden további nélkül dolgozhatnak. Pont ez a módosítás szűkíti, szorítja korlátok közé a munkaidő-felhasználást ebben a tekintetben.
Még egyvalami: szó esett az atipikus munkákról. Nagyon egyetértek azokkal, akik elmondták - Kiss képviselő úrral is -, hogy az atipikus munkák elterjedése fontos lenne. Éppen tegnap állapodtunk meg a nemzeti ILO-tanácsban arról, hogy ez ügyben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet segítségét is kérjük, hogy miként lehetne előbbre jutni.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a munkaerő-kölcsönzés maga is atipikus foglalkoztatási forma, és igaza van Bársony Andrásnak, valóban létezik, terjed, ellenőrizhetetlen, átláthatatlan és méltányolhatatlan módon. Éppen az az érdeme a mostani módosításnak, hogy világosan definiál, szabályok közé, ha úgy tetszik, korlátok közé szorítja, tehát mindenképpen a jó irányban tett lépés, szemben a gátak lebontásával, amelyet vélni látnak benne a képviselő urak.
Köszönöm szépen a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés