DR. BARÁTH ETELE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az igazság az, hogy körülbelül azt mondtam volna, amit Kis Zoltán kollégánk, amit aztán Bajor Tibor megerősített. Persze kérdésként is feltehetném Borkó Károly képviselőtársamnak, hogy akkor most mi volna, ha nem lett volna '96-os törvény, se '98-as területfejlesztési országgyűlési határozat. Lenne ez a kvázi decentralizáció? Mi volna? Milyen regionális program volna? Mi felelne meg az EU igényeinek?

Elég sok olyan anyagot olvastam az Európai Unió részéről megfogalmazottan az országjelentésben és máshol is, ahol ezt a '96-os törvényt Közép-Európában és európai szinten is kiemelkedőnek tartották. Természetesen az első ilyen kísérlet volt a maga gyermekbetegségeivel. Teljesen felesleges volt tovább torzítani utána, ahelyett, hogy a Fidesz teljesítette volna a saját programját, nevezetesen azt a programot, amit utána közzétettek, mi is olvastuk, a nemzeti megújhodás programját és egyéb más ilyen programokat, ahol például az önkormányzati régiók kialakítása szerepel, nagyon szépen, nagyon határozottan és nagyon sok részletben. Attól a pillanattól kezdve, ha ez létrejött volna, akkor nem egy ilyen torz fogalommal kellene játszanunk, mint a decentralizáció elvei, tudniillik ez nem decentralizáció, ez egyszerűen a redisztribúciónak egy formája, egyfajta dekoncentrációja a pénzeszközök felhasználásának államosított területfejlesztési tanácsok intézményein keresztül.

Mondjuk, a decentralizáció az lenne, és nagyon jó volna, ha meg lennének fogalmazva ennek az elvei, hogy mennyi a helyben maradó adó, mondjuk, milyen személyi jövedelamadó-hányad marad a megyénél, adott esetben mennyi a régiónál; mondjuk, az iparűzési adóból milyen hányad marad itt vagy ott; vagy ha az ingatlanérték-adót bevezeti, akkor mennyi marad a régiónál a földek után. Az a decentralizáció lenne, mert az egész költségvetési alapforrásrendszert decentralizálná, nem újra elosztaná a saját maga által államosított szervezetekhez.

Tehát azt gondolom, hogy csínján kellene bánnunk annak a törvénynek a kritikájával, tovább kellene lépni, és azt gondolom, hogy a Szocialista Párt maximálisan mellette áll, hogy ezek a kétharmados törvények, ami az önkormányzati törvény vagy a területfejlesztési törvény módosítása, megszülethessenek - nagyon kevés időnk van már rá. (Dr. Lamperth Mónika tapsol.)

Forrás: parlament.hu