LAKATOS ANDRÁS, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Miniszter Úr! A mezőgazdasági bizottság 2001. február 8-án tárgyalta meg a H/3462. számú országgyűlési határozati javaslatot, amely a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szól.
A bizottság az előterjesztést általános vitára ugyan alkalmasnak tartotta, de fontosnak tartotta azt is, hogy a vitában elhangzott kisebbségi vélemény is elhangozzék a mai plenáris ülésen. A kisebbségi véleményben többek között azt hangsúlyoztuk, hogy egyetértünk vele és mi is fontosnak tartjuk a területfejlesztési támogatások átfogó elveinek meghatározását, de ahogy az már elhangzott, nagyon fontosnak tartottuk volna az eddig érvényben lévő határozat tapasztalatainak levonását, közzétételét, értékelését, s ennek tükrében, talán hivatkozva rá, megfogalmazni az elveket.
Különösen fontosnak tartanánk, ha a forráskoordináció kapcsán hozott határozatokat betartanák. Azt tapasztaljuk azonban, hogy úgy a 30/1997. számú országgyűlési határozat, mint a fejezeti kezelésű előirányzatok és az elkülönített állami pénzalapok összehangolt felhasználását előíró 267/1997. számú kormányrendelet, illetve a támogatások összehangolásával foglalkozó 217/1998. számú kormányrendelet végrehajtása érdekében az érintett minisztériumok, változó hozzáállással ugyan, de nem sokat tettek. A hasonló célú fejlesztési források, illetve azok pályázati rendszerei sem formailag, sem tartalmilag, sem a döntések időpontját illetően nincsenek összhangban. Úgy tűnik, hogy az érintett minisztériumok semmilyen formában nem érdekeltek, vagy talán éppen ellenérdekeltek az összehangolásban. A legjobb példa erre a már említett szennyvízberuházások támogatási rendszerében fellelhető anomália. Az ilyen célú fejlesztések támogatására jelenleg három központi előirányzat is biztosít lehetőséget, mint a céltámogatás, a KAC vagy a VICE. Bár az elfogadott szabályozás szerint mindhárom esetében a legfontosabb szempontok közé tartozik a vízbázis-érzékenységi besorolás, mégis előfordul - sajnos gyakran -, hogy ugyanazon beruházás más-más megítélés alá esik az előirányzatok odaítélése során.
Amiben egyetértés van a minisztériumok között, az az, hogy mindhárom előirányzat kezelője egyetért abban, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok előzetes támogatását kérje. Mi meg úgy gondoljuk, hogy a dolognak fordítva kellene működnie: a megyei területfejlesztési tanácsok rendelkezésére álló, lényegesen kisebb források elsősorban kiegészítő forrásként tudnak hatékonyan működni. A területfejlesztési tanácsok helyben jobban ismerik az önkormányzatok lehetőségeit, képességeit, és ennek ismeretében el tudják dönteni, hogy az adott beruházás esetében mekkora mértékig egészítsék ki az elnyert központi forrásokat, hogy azok meg is valósuljanak. Nem beszélve arról, hogy a központi támogatási kérelmek benyújtása idején a megyei tanácsok még nem is ismerik - mint például most sem - a saját jövőbeni lehetőségeiket, így arra nehéz kötelezettséget vállalni.
Nagyon helyesen fogalmazza meg az előterjesztés a programfinanszírozás fontosságát. Mi azonban úgy látjuk, hogy programokkal jelenleg igazából csak a megyei területfejlesztési tanácsok rendelkeznek, a regionális fejlesztési tanácsok némelyike még csak az apparátusfelállítással, jó esetben a fejlesztési koncepciók készítésével van elfoglalva; nincs vagy még alig van programjuk. Ugyanakkor, s ez is jelentős kifogásunk, a tervezet a területfejlesztési célelőirányzatok decentralizált kereteit úgy kívánja felhasználni, hogy 35 százalékát a regionális és 30 százalékát a megyei szintre decentralizálná.
(19.00)
Szerintünk ezt az arányt csak mintegy három év átmeneti idő után lenne célszerű megcélozni, úgy, hogy jelenleg, tehát az induló évben nem több mint 20 százalék kerüljön csak a regionális, és 45 százalék kerüljön a programmal rendelkező megyei területfejlesztési tanácsokhoz decentralizálásra.
Ami a területfejlesztési célelőirányzatok irányelveit illeti, elhangzott a vitában, hogy a tervezet a támogatandó programok taxatív felsorolásával szűkíti a ma már egy-két éve működő gyakorlatot, hogy tudniillik az adott szintű fejlesztési tanács valamely, a térségben nagy jelentőségű témában, akár ágazati programhoz is kapcsolódhasson, ha annak kellő térségi hatása várható lenne. Ilyen volt például az ágazati programként indított belvízrendezés.
Igen jelentős része, s valószínű, legjelentősebb változást és legtöbb vitát kiváltó része az előterjesztésnek a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszere. Véleményünk szerint elfogadhatatlan, hogy a társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térség besorolását eredményező komplex mutató nincs kimunkálva, nincs bemutatva az előterjesztésben. A 3. számú mellékletben lévő adatok bármilyen célú mutató számítására alkalmat adhatnak. Az az elv, melyet az indoklás tartalmaz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a különböző térségek... (Dr. Kis Zoltán: Öt perc!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés