15 felszólalás
T/5262 A Nemzeti Földalapról
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! E szakaszban Tóth András véleményére szeretnék reagálni. Amint visszaemlékszünk rá, és ezt az általános vitában ki is fejtettük, eredetileg ez a földcsomag öt törvénycsomag benyújtását jelentette volna, j…
T/5262 A Nemzeti Földalapról
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Pap képviselőtársam tipikusan beleesett abba a hibába, hogy bort iszik és vizet prédikál, hiszen pontosan ő beszélt a földtörvényről az előbbi hozzászólása két percéből másfél percig. (Közbeszólásra:) Az majd a következő törvényjavaslat lesz, képviselőtá…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Pap képviselőtársam és képviselőtársai 51. szám alatt jegyzett módosító indítványára szeretnék hivatkozni. Nagyon érdekesen mutatja ez a módosító indítvány a Pap képviselőtársam logikáját. Míg az előbb nagyon hevesen geszti…
K/5375 Kitől és mikortól kívánja az állam megvenni 18 ezer forintért a kukoricát?
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! A 2001. évi termésű kukorica betakarítási piaci zavarai előrevetítették árnyékukat, és sajnos be is következtek. Ennek eredménye egy szégyenteljesen alacsony felvásárlási ár, jelentős kínálati piac, raktározási gondok és jövedelem helyett veszteség a ter…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Véleményem szerint is a kormány széles körben alkalmazott megtévesztő ígérgetéseinek egyik gyöngyszeme és jó példája ez a bizonyos szövetkezetiüzletrész-ügy. Miután az e tárgyban áterőszakolt törvényt az Alkotmánybíróság ától zéig…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
LAKATOS ANDRÁS, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Miniszter Úr! A mezőgazdasági bizottság 2001. február 8-án tárgyalta meg a H/3462. számú országgyűlési határozati javaslatot, amely a területfejlesztési támogatások és a dec…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes végighallgatni ezt a vitát, a véleményekben fellelhetők a különböző érdekeltségek. Megütötte a fülemet az az érdekes gondolatvonulat, amelyet Zsikla képviselőtársam fogalmazott meg. Ő ugyanis azt mondja, hogy azért…
T/3011 Az új szövetkezetekről
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitát végighallgatva, lehet, hogy most ismétlem az előttem szólót, de én is úgy érzem, hogy ennek a törvényjavaslatnak a szellemiségét, a szándékát a legjobban talán ez az inkriminált 44. pont fejezi ki…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon fontos témát kísérlünk meg tárgyalni. Én is úgy gondolom, hogy a szövetkezeti üzletrész, amely törvény által, kényszerrel lett létrehozva, nem jól funkcionál, megszüntetése tehát indokolt, azonban ennek nem…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam az általános vitában már a kisebbségi véleményt megfogalmazva, kifejthettem a saját véleményemet is döntő többségben. Ott megfogalmaztam azt a véleményünket, hogy ennek a törvénynek, rengeteg gondja mellett, két nagy problémá…
J/1642 Az agrárgazdaság 1998.évi helyzetéről H/1762 Az agrárgazdaság 1998.évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló CXIV. törvény elfogadását jelentős és érdemi vita előzte meg, ahol az agrárgazdaság legkülönbözőbb szereplői fejtették ki több fórumon és több alkalommal a véleményüket…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
LAKATOS ANDRÁS, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy, ahogy az az előttem szóló képviselő részéről elhangzott, a mezőgazdasági bizottság 1999. november 3-án tárgyalta meg a T/1610. számú, a gazdasági kamarákról szóló törvény…
I/1180 Ön is elfogadhatatlannak tartja-e Miniszter úr, hogy az agrárköltségvetés terhére pártszervezés folyjon Magyarországon?
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Megdöbbenéssel és hitetlenkedve értesültem róla, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a választókörzetemben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetéséből finanszírozott falugazdász-hálózat közreműködésével a Független Kisgazdapárt…
I/1180 Ön is elfogadhatatlannak tartja-e Miniszter úr, hogy az agrárköltségvetés terhére pártszervezés folyjon Magyarországon?
LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon sajnálom, hogy az objektív válaszadás helyett ön személyeskedő hangú választ adott nekem. (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiban.) Azért nem térek erre ki, mert talán lesz fórum, ahol ezt külön meg tudjuk beszélni. (Egy hang az SZDSZ padsoraib…
H/206 A gazdasági kamarákra vonatkozó törvényi szabályozás felülvizsgálatáról
LAKATOS ANDRÁS, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Most, hogy már így együtt vagyunk, őszintén és röviden beszélhetünk. Én igyekszem ehhez alkalmazkodni, és esetleg majd a vitába, ha indokolt lesz, bővebben csatl…