BENEDEK MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Sümeghy képviselő úr említette, hogy egyszer kell az Országos Munkaügyi Tanácsban a megegyezés, egyszer nem kell. Úgy gondolom, hogy az előterjesztő is hasonlóan gondolkodik, ha nem épp a szakértői páholyba mutogat, ugyanis az ajánlás 37. pontjában az átirányításról szóló fejezet módosításánál az OMT-ben elfogadott javaslat szerint próbáltuk módosító indítványunkat megfogalmazni, amely azt mondja, hogy az évenkénti 110 napos felső határhoz képest a kollektív szerződésben se lehessen eltérni. Ez az Országos Munkaügyi Tanácsban mindkét partner, úgy a munkaadói, mint a munkavállalói oldal által elfogadásra került, de az előterjesztő épp itt ezt nem vette figyelembe. Tehát mindkét oldalon van olyan, hogy egyszer jó, máskor nem a megállapodás.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés