DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt év november 28-án már napirend utáni felszólalásomban felvetettem a kergemarhakór megelőzésének a szükségességét. Ezt akkor az tette szükségessé, hogy Nyugat-Európában egy pánik alakult ki, melynek során Németországban, Spanyolországban, Franciaországban újabb fertőzött állatokra bukkantak. Franciaországban, Olaszországban az iskolai étkezésből is kivonták a marhahúst. Azóta már Ausztriában is megállapították a betegséget. Megnyugtató, hogy Magyarország mind ez ideig mentes a BSE-től.

A kergemarhakór 1985-ben Nagy-Britanniában jelentkezett, és eddig több mint 170 ezer marha betegedett meg. Az 1993-tól bevezetett szigorú intézkedések hatására a megbetegedések száma csökken, óvatos jóslások szerint 2002-re a járvány megszűnhet. A járvány terjedésének az egyik valószínű oka, hogy az állathullákból készült húsliszteket nem kellően hőkezelték. A BSE okozta kár nemcsak a szivacsos agysorvadásban megbetegedett és elhullott állatok kára, hanem a kutatás, leküzdés és a megsemmisítés költségei is. Eddig mintegy 27 millió marhát vágtak le és égettek el, a felsoroltaknál azonban sokkal nagyobb az exportkorlátozás, a marhahúsfogyasztás csökkentése, és az ennek következtében bekövetkező gazdasági kár.

(14.40)

A mezőgazdasági ágazaton belül a szarvasmarha-ágazat válságba kerülhet. A legsúlyosabb az ember egészségére való veszélyessége. 1996 elején kutatók bejelentették, hogy összefüggést találtak a Kreutzfeld-Jakob-szindróma és a BSE között. Figyelemre méltó volt, hogy a megbetegedettek mind fiatalkorúak voltak, holott a betegség klasszikus formája eddig az idősebb személyeknél jelentkezett. A világ legismertebb tudományos folyóirata, a Nature 1997. október 2-i számában megjelent közlemény szerint döntő bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy új, a Kreutzfeld-Jakob-szindrómával rokon, de attól egyértelműen különböző új variáns megbetegedés kórokozója ugyanaz a prion, amely a kergemarhakórt okozta.

Angliában eddig 85 halálesetet tartanak számon. Mint említettem, a kórokozót az 1977-ben orvosi Nobel-díjat kapott Prusiner 1992-ben prionnak nevezte el. Bebizonyosodott, hogy a species barriert a priont kétszeresen átlépte.

Mit lehet tenni? Az állati eredetű húslisztek takarmányként történő felhasználását vissza kell szorítani, szójával és napraforgóval lehetne kiváltani. Magyarországon korábban nagyon helyesen szabályozták a húsliszt és csontliszt készítését, így 133 Celsius-fokon 20 percig, 1 atmoszféra nyomáson végzik. Napirend utáni felszólalásomban is felhívtam a figyelmet arra, hogy hatósági intézkedésekkel, behozatali korlátozásokkal, annak felvállalva minden kellemetlen hatását, csökkenteni kell a behurcolás veszélyét, a vágásra kerülő állatokat rendszeres szűrőpróbával ellenőrizni kell.

Felteszem a kérdést: mit tesz a kormány a kergemarhakór megelőzése érdekében? Várom a miniszter úr válaszát. (Taps az FKGP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu