DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt indítványozom a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében, hogy az elnök asszony hívja össze haladéktalanul a Ház rendkívüli bizottsági, házbizottsági ülését.

Az indítványomat azzal indokolom, hogy nyilvánvalóan valamennyiünket aggasztanak azok a hírek, amelyek az árvízi helyzetről hozzánk érkeznek, és az a körülmény, hogy Tarpánál átszakadt több helyen a gát, sok-sok település és sok ezer ember van közvetlen veszélyben, és az a körülmény, hogy a helyzet egyre rosszabbodik, arra indított bennünket, hogy feltegyük a kérdést: van-e olyan lehetőség, hogy a Magyar Országgyűlés, az éppen ülésező Országgyűlés valamennyi frakció egybehangzó akaratával olyan döntést, olyan lépést hozzon, olyan lépésre szánja el magát, amely a bajba jutottakon, illetőleg a védekezésben részt vevőkön, az azt irányítókon segít.

Álláspontunk szerint van ilyen lehetőség, ez a lehetőség egy olyan lehetőség, amely egy indítványban került megfogalmazásra, ez egy olyan katasztrófavédelmi alap létrehozását indítványozza, és a költségvetés pluszbevételeinek, ma letéti számlán kezelt pluszbevételeinek az átcsoportosítását, amelynek a lényege, hogy azonnal hozzáférhetővé válik. Mi technikailag megcsináltuk annak a feltételét, a szükséges feltétel a 15 képviselő aláírása, hogy napirendre lehessen venni ezt a kérdést.

A továbbiakban, úgy gondoljuk, a Házszabálytól négyötöddel történő eltéréssel nincs annak semmi akadálya, hogy ha a házbizottság is úgy ítéli meg, akkor az illetékes bizottság vagy bizottságok soron kívül és haladéktalanul összeüljenek, és még ma, a szavazás végén a Ház döntsön az ebben foglaltakról, alakítsuk ki közösen ennek a tartalmát. Ezért indítványozom, elnök asszony, a házbizottság haladéktalan összehívását.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu